Juncker: drámaian meggyengül Görögország

Ha a vasárnapi népszavazáson a görögök többsége elveti az adósságválság megoldását célzó hitelezői javaslatot, akkor az drámaian rontani fogja Görögország helyzetét a további tárgyalásokon - mondta pénteken Luxembourgban Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.
MTI, 2015. július 3. péntek, 13:31
Fotó: Reuters

Az unió központi javaslattevő-végrehajtó intézményének biztosi kollégiuma a nap folyamán testületi látogatást tesz az EU rotációs elnökségét most fél évre átvevő Luxemburg fővárosában - ott, ahol Juncker másfél évtizednél is hosszabb ideig kormányfő volt.

Xavier Bettellel, a jelenlegi luxemburgi miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján a görög dráma volt a fő téma. Juncker úgy vélekedett, hogy nehéz további tárgyalások várnak Görögországra akkor is, ha a referendumon az igenek kerülnek többségbe. Nem tudott ugyanakkor válaszolni arra, hogy a hitelezők egyáltalán hajlandóak lennének-e újra megnyitni a tárgyalásokat, ha a "nem" győzne.

Az eddigi pénzügyi mentőprogramról megállapította, hogy az befejeződött, és jelenleg nincsenek folyamatban tárgyalások.

"Ha a görögök nemmel szavaznak, akkor az azt jelenti, hogy mindent megtettek a görög tárgyalási pozíció javítása ellenében" - mondta Juncker.

A sajtótájékoztatón Xavier Bettel azzal támasztotta alá Juncker szavait, hogy a referendum elutasító kimenetele nyomán a külvilág kénytelen lenne tiszteletben tartani ezt a görög álláspontot, ami nagyban bonyolítaná a helyzetet.

A nagyhercegség miniszterelnök egyébiránt azt hangsúlyozta, hogy az EU-nak úgymond hidat kell építenie - nem csupán Görögország, hanem az EU-tagságról népszavazást tervező Nagy-Britannia felé is.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

hunorti, 2015.07.03 21:02

...háttérhatalmi mosoly juncker arcán ....offshor-mosoly ...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Helianthus, 2015.07.03 14:23

Görögország már az EU előtt is létezett.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2015.07.03 13:42

Maguknak köszönhetik. Grexit.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html