Kaczynski háborút indított a szőrmebundák ellen

Jaroslaw Kaczynski, a Lengyelországot kormányzó Jog és Igazságosság párt rendkívül befolyásos vezetője hadjáratot indított azért, hogy ne tarthassanak állatokat a bundájukból készülő szőrme készítéséért.
Barabás Júlia, 2020. szeptember 11. péntek, 06:20
Fotó: Getty Images

Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság elnöke, az ország tényleges vezetője először 2017-ben vetette fel, hogy be kellene tiltatni az állatok tenyésztését azért, hogy szőrmét készítsenek belőlük. Ezzel kapcsolatos beszéde híres lett, azt mondta, az állatok tenyésztése szívügy ezért megengedhetetlen, hogy pusztán a szőrükét tartsák és lemészárolják őket.

Akkor mindenki azt hitte, hogy miután ezt maga Kaczynski mondta, rögtön így is lesz. Meglepő módon azonban a szőrmelobbi erősebbnek bizonyult nála, ezért nem történt semmi. Amióta a PiS hatalmon van, ez volt az elnök egyetlen veresége az elmúlt években - írta az onet.pl.

Most újra elővette a kérdést Kaczynski, miután az Onet hírportálon megjelent egy videó, amely bemutatta, milyen borzalmas körülmények között élnek, a szőrükért tenyésztett állatok. Bejelentette, hogy most már aztán szigorítani fogják az állatvédelmi törvényt. A törvénytervezet megtiltaná az állatok szőrme miatti tenyésztését, korlátozná megölésüket, megnövelné a kormányon kívüli szervezetek lehetőségeit, és a menhelyeket sokkal gyakrabban ellenőriznék. A PiS elnöke szerint ebben az ügyben a kormánypárt mellé állhat az ellenzék is.

A történetben nincs semmi meglepő, mert egyrészt a lengyel éghajlaton szinte mindenkinek - nemcsak a nőknek - van bundája, másrészt a lengyelek ugyanakkor nagy állatvédők. Már az 1970-es években a városi lakótelepeken kötelező volt a panelházak legalsó szintjén levő kis ablakokat, amelyeken keresztül bezúdították a fűtésre szánt szenet, nyitva hagyni, hogy a fázó kóbor állatoknak legyen hol felmelegedniük - a szerk.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

tlg01, 2020.09.11 08:01

gyerekek szerintem ő van
fotón
ÁLRUHÁBAN
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html