A szerb központi bank az alacsony szerb inflációval és az Európai Központi Bank (ECB) június eleji kamatcsökkentésével indokolta döntését. A szerb infláció májusban 2,1 százalék volt, jelentősen kisebb, mint a központi bank által meghatározott 2,5-5,5 százalékos célsáv. Az ECB júniusi döntése azért fontos, mert a szerb központi bank arra számít, hogy a nagyobb hozamokra vágyó európai befektetők hajlandóak lesznek a kockázatosabb piacokon is próbálkozni az európai kamatcsökkentés miatt.

A szerb központi bank lépése szembement a Reuters hírügynökség által megkérdezett elemzők várakozásival. Ők arra számítottak, hogy csütörtökön nem változik a szerb alapkamat, mert a nagy árvizek miatt az év második felében nőnek az élelmiszerárak és gyorsul a szerb infláció.

A központi bank igazgatótanácsának csütörtöki közleménye szerint ők nem várják az infláció növekedését, de azt kijelentették, hogy az árvizek valóban negatív hatással lesznek a gazdaság teljesítményére, sőt 2014-ben nem lesz gazdasági növekedés.