Kemény szavak a volt FBI-igazgatótól - így próbálta Trump őt győzködni

Csütörtökön az amerikai szenátus titkosszolgálati bizottsága előtt hallgatták meg James Comey-t a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) volt, Donald Trump amerikai elnök által nemrégiben eltávolított igazgatóját, aki az elnökkel folytatott találkozóiról beszélt. Comey emellett határozottan kijelentette, hogy az oroszok beavatkoztak az amerikai választásba.
Szabó Zsuzsanna, 2017. június 8. csütörtök, 20:07
Fotó: MTI/AP

Magyar idő szerint csütörtök délután vett részt a szenátus titkosszolgálati bizottságának nyílvános meghallgatásán James Comey, az FBI Donald Trump által menesztett igazgatója.

Comey a meghallgatás előtt írásos vallomást adott be a szenátus titkosszolgálati bizottságának. A dokumentumban egyebek mellett arról írt, hogy Donald Trump amerikai elnök Comeyt a hozzá fűzződő lojalitásra kérte egy januári vacsorán, valamint hogy februárban az Ovális Irodában azt kérte Comey-tól, hogy ejtsék a korábbi nemzetbiztonsági tanácsadó, Michael Flynn ellen indított vizsgálatot. (Utóbbi Flynn oroszokhoz fűződő kapcsolatait vizsgálja - a szerk.) Trump továbbá azt is kérte Comey-tól, hogy jelentse ki a nyilvánosság előtt, hogy nem folyik ellene eljárás.

Mint kiderült, Comey jegyzeteket készített a Trumppal folytatott beszélgetéseiről, ezeket a jegyzeteket pedig az amerikai bíróság is hiteles vallomásnak fogadja el. A dokumentumban összefoglaltak alapján a meghallgatás előtt szakértők úgy vélekedtek, hogy ezeknek a megállapításoknak súlyos következményei lehetnek, a dokumentumról pedig azt mondták, hogy ez az egyik legsokkolóbb dokumentum egy elnök közfeladatainak hivatalos ellátásáról az 1973-as Watergate-ügy óta. Comey állításai szerint Trump akadályozta az igazságszolgáltatást - vélekedett a Twitteren Jeffrey Toobin, a CNN senior jogi elemzője.

Utóbbi kijelentéssel kapcsolatban azonban Robert Deitz, a CIA igazgatójának és a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt tanácsadója megjegyezte, hogy annak bizonyítása, hogy Trump valóban akadályozta az igazságszolgáltatást, nem olyan egyszerű, főleg azért mert az nem világos, hogy Trump kérte vagy utasította Comey-t arra, hogy ejtse a Flynn-ügyet, mert ő "egy jó srác".

Comey a csütörtöki meghallgatásán arról beszélt, hogy tisztában volt azzal, hogy az elnök bármikor menesztheti, akár indoklás nélkül is, de aggodalommal töltötték el a kirúgását követően elhangzó, egymásnak ellentmondó indoklások. Trump ugyanis miközben arról beszélt, hogy mennyire elégedett a munkájával és reméli, hogy marad, Comey a tévéből tudta meg, hogy kirúgták.

Comey a meghallgatásán továbbá azt mondta, úgy véli, amikor Trump kirúgta, az volt a szándék, hogy megváltoztassa az Oroszországgal kapcsolatos nyomozás menetét.

Beavatkoztak az oroszok a választásba?

Egy, az orosz beavatokozással kapcsolatos kérdésre válaszolva Comey - a Guardian tudósítása szerint - elmondta, hogy bár ahhoz nem fér kétség, hogy az orosz kormány állt több beavatkozási kísérlet mögött, ugyanakkor biztos abban, hogy szavazatokat nem hamisítottak meg. Szintén kérdésre válaszolva mondta el azt is, hogy az elnök nem kérte konkrétan arra, hogy állítsa le az orosz nyomozást.

Arra a kérdésre, hogy az elnök akadályozta-e az igazságszolgáltatást, azt mondta, hogy ezt nem az ő dolga megítélni.

Comey, amikor azt kérdezték tőle, hogy mikor lett tudomása az orosz kibertámadásokról, azt mondta, hogy 2015 második felében és 2016 elején sok behatolási kísérlet volt, akár ezernél is több célpontot támadhattak, azzal a céllal, hogy feltörjék a választási rendszert. Comey szerint az Obama-adminisztráció kereste a megoldásokat arra, hogy veheti fel a harcot ezekkel a támadásokkal szemben.

Comey Clinton emailjeivel kapcsolatban is kapott kérdést, amelyre azt mondta, hogy szerinte helyesen döntött, védve az igazságszolgálati intézmények működését.

A Kremlt nem érdekli
A Kremlt nem foglalkoztatja különösebben James Comey volt FBI-igazgató szenátusi meghallgatása, sokkal érdekesebb számára a Sanghaji Együttműködési Szervezet csúcstalálkozója - jelentette ki csütörtökön Asztanában Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője az MTI szerint. A szervezetnek a kazah fővárosban csütörtökön megkezdett kétnapos csúcsán Kazahsztán, Oroszország, Kína, Kirgizisztán, Tádzsikisztán és Üzbegisztán mellett teljes jogú tagja lesz India és Pakisztán is. A Sanghaji Együttműködési Szervezet tevékenységének politikai, gazdasági és katonai aspektusai is vannak. A csúcs témái közé tartozik egyebek között a terrorelhárítás, a közel-kelet és az afganisztáni helyzet. Peszkov sajtótájékoztatóján hangoztatta, hogy mindennaposak az Oroszország, és egyre gyakoribbak az orosz elnöki weboldal ellen az Egyesült Államok területéről indított hackertámadások.

A 2016-os amerikai elnökválasztási folyamat során a Demokrata Párt ellen elkövetett kibertámadások ügyében Vlagyimir Putyin elnök a múlt héten hasonló szóhasználattal igyekezett elterelni a Moszkvára és az orosz titkosszolgálatokra vetülő gyanút. Putyin kijelentette, hogy az orosz állam sohasem volt részese hackertámadásoknak, és arra utalt, hogy egyes "hazafias" hackerek egyénileg hajthattak végre ilyen támadásokat.

Tartott attól, hogy Trump hazudhat a találkozókról

A bizottság alelnöke, a demokrata Mark Warner a Trump-találkozókra kérdezett rá, illetve arra, hogy miért gondolta úgy, hogy feljegyzéseket kellene készítenie ezekről. Comey elmondta, hogy ebben több dolog is közre játszott, de leginkább az, hogy komolyan aggódott amiatt, hogy Trump hazudhat a találkozók természetéről. Továbbá elmondta: "tudta, hogy egyszer még eljöhet az a nap, amikor szüksége lesz az események dokumentációira, nem csak azért, hogy saját magát, hanem hogy az FBI-t megvédje.

Szenátusi meghallgatásán Comey elmondta, hogy egyik ügyvéd barátját kérte meg, hogy szivárogtassa ki a sajtónak a Trump elnökkel folytatott beszélgetéseiről készült feljegyzéseket, elbocsátása után. Comey elmondása szerint személyesen soha nem állt kapcsolatban a sajtó munkatársaival, később hozzátette: úgy gondolta, hogy "magánemberként" megteheti a nem titkosított feljegyzések tartalmának "megosztását".

A volt FBI-igazgató továbbá megjegyezte: ha Donald Trump rögzítette a beszélgetéseiket, örömmel venné, ha nyilvánosságra hozná őket.

Comey több kérdésre azt válaszolta, hogy nyilvános meghallgatáson nem mondhat semmit erről. Ilyen volt például a brit ex-kémtől származó hírhedt orosz dosszié ügye.

A meghallgatást óriási figyelem kísérték az Egyesült Államokban az MTI szerint. Valamennyi nagy amerikai televíziós csatorna élőben közvetítette a meghallgatást. Sajtóhírek szerint Donald Trump elnök szintén figyelemmel kísérte azt.

(Fotó: MTI/AP/J. Scott Applewhite)

HOZZÁSZÓLÁSOK