A Novaja Gazeta című orosz lap értesülései szerint ugyan már korábban is előfordult, hogy a település lakóit átmenetileg kiköltöztették, a mostani evakuálás - ami állítólag azért szükséges, mert a kísérleti telepen karbantartást kell végezni - különbözik a korábbiaktól, mert most 4-16-szoros mértékben megemelkedett a sugárzás intenzitása a múlt heti fegyverbaleset következtében. Az embereknek helyi idő szerint hajnali négy órára kell elkészülniük, s az evakuálás öttől hétig tart - írta a hvg.hu.

Az orosz hivatalos források szerint a térségben, Szeverodvinszkben és a város közelében, mostanra a normális szintre csökkent a radioaktivitás. Ezt megerősítették a helyiek is, akik saját eszközeikkel is mérik a sugárzási szintet. A Novaja gazéta úgy tudja, a valószínűleg az atommeghajtású manőverező robotrepülővel, a Burevesztnyikkel történt balesetben heten haltak meg, és 5-17 ember szenvedett súlyos sérüléseket.

Más források úgy tudják, hogy a balesetben megsebesültek mellett kezelni kell azt a tíz arhangelszki orvost, illetve ápolót is, akik kapcsolatba kerültek a sugárfertőzést kapott sérültekkel.