Végre: megegyeztek a klímacsúcson

Megállapodás született a párizsi egyezmény végrehajtásának szabályrendszeréről. Megállapodás született a három évvel ezelőtt megkötött párizsi klímaegyezmény végrehajtásának szabályairól és menetrendjéről szombaton a lengyelországi Katowicében tartott ENSZ-klímakonferencián.
Domokos László, 2018. december 16. vasárnap, 10:18
Fotó: Pixabay

A két hete kezdődött értekezleten - az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének 24. ülésén (COP24) - mintegy kétszáz ENSZ-tagország szakpolitikusai és diplomatái vettek részt. A konferenciának pénteken kellett volna véget érnie, de egy nappal meghosszabbították, és a résztvevőknek késő éjszaka sikerült konszenzusra jutniuk.

A záródokumentum elfogadását az utolsó percben Törökország és Brazília akadályozta, az előbbi például azért kardoskodott, hogy a "befizető" fejlett országok helyett a fejlődők közé sorolják - írta az Infostart.hu a MTI híre alapján.

A dokumentum részletekbe menően rögzíti azt a szabályrendszert, amely meghatározza, hogy a tagországoknak milyen irányelvek és menetrend szerint kell elérniük a 2015-ös párizsi klímaegyezményben megfogalmazott célokat, főleg azt, hogy 2030-ig jelentős mértékben csökkenjen a szén-dioxid-kibocsátás, megakadályozandó a katasztrofális léptékű globális felmelegedést.

A maratoni tárgyalások végén Michal Kurtyka, a COP24 lengyel vezetője úgy fogalmazott, hogy valószínűleg minden egyes ország talál majd a megállapodásban olyat, ami nincs ínyére, de a résztvevők komoly erőfeszítéseket tettek, hogy kiegyensúlyozzák a különféle érdekeket.

A tudomány világosan megmutatta, ambiciózusabbnak kell lennünk ahhoz, hogy leküzdjük a klímaváltozást" - mondta António Guterres ENSZ-főtitkár, a következő klímacsúcsot jövő szeptemberre hívják össze.

A katowicei értekezleten az egyik fő vitás kérdés az volt, a végső megállapodás hogyan viszonyuljon az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) októberi jelentéséhez, amelyet a legfontosabb tudományos útmutatónak tartottak a párizsi egyezmény megvalósításához. Eszerint fel kell gyorsítani a klímavédelmi intézkedéseket, a szén-dioxid-kibocsátás mértékét 2030-ra a 2010-es adatokhoz képest 45 százalékkal kell csökkenteni ahhoz, hogy az iparosodást megelőző szinthez képest a globális felmelegedés ne haladja meg az 1,5 Celsius-fokot.

Az IPCC szerint ehhez drámai mértékű átalakulás szükséges a világgazdaságban, le kell mondani a fosszilis üzemanyagok használatáról. A katowicei értekezleten azonban az olajtermelő országok - az Egyesült Államok, Oroszország, Szaúd-Arábia és Kuvait - megakadályozták az IPCC-jelentés ajánlásainak elfogadását, amit felháborodással fogadtak kisebb szigetországok és környezetvédelmi csoportok.

HOZZÁSZÓLÁSOK