A szövetségi kormány és a tartományi kormányok előző heti megállapodása alapján országszerte megnyitottak a könyvesboltok, a virágboltok és a kertáruházak, véget ért a közvetlen testi kapcsolatot igénylő szolgáltatásokra - például kozmetika, masszázs - elrendelt kényszerszünet, és ismét működhetnek az autós-, a hajós- és a pilótaiskolák.

Bevezették azt is, hogy két háztartás tagjai közül az eddigi kettő helyett öten lehetnek együtt, a 14 éven aluli gyerekeket nem számítva.
Egy sor szabályt tartományi szinten, a járványhelyzet helyi alakulásától függően változtattak. Több tartományban ismét lehet vásárolni a december közepén bezáratott boltokban, de csak előre egyeztetett időpontban.

QP | Quality Placement

Több tartományban a kulturális intézmények november eleje óta tartó zárlatának feloldása is elkezdődött, Berlinben például a városvezetés rendelete alapján hétfőtől megnyithatnak a múzeumok és a galériák. A legtöbb egyelőre még nem élt a lehetőséggel, mert készül a nyitási engedélyhez kapcsolódó szigorú fertőzéshigiéniai szabályrendszer érvényesítésére.

A lazítások fenntartásának feltétele, hogy ne emelkedjen tartományi szinten 100 fölé az úgynevezett hétnapi fertőzésgyakoriság, vagyis a megelőző hét napon regisztrált fertőződések százezer lakosra vetített száma. A lazítások kiterjesztésének feltétele, hogy 50 alá süllyedjen a mutató.

A lazítások révén ismét emelkedik a fertőzésveszéllyel járó érintkezések száma, ami újabb lendületet adhat a B.1.1.7 jelzésű, "brit" vírusváltozat terjedése miatt eleve erősödő járványnak. A döntéshozók reményei szerint ezt a veszélyt ellensúlyozza az oltási kampány előrehaladása, és az úgynevezett antigén gyorstesztek rendszeres és tömeges alkalmazása.

A legtöbb tartományban arra készülnek, hogy bevezetik az ingyenesen elvégezhető gyorsteszt intézményét. Berlinben már meg is tették ezt a lépést, hétfőtől a tartományi rangú főváros minden lakosa hetente egyszer teszteltetheti magát ingyen. Ehhez csak fel kell keresni a 16 tesztközpont valamelyikét.

Ugyancsak sokat várnak a képzett segítő közreműködése nélkül, otthon, önállóan elvégezhető antigén gyorstesztektől. Az első ilyen termékek forgalmazása a napokban kezdődött a német kiskereskedelemben. A Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) hétfői adatai szerint az utóbbi 24 órában országszerte 5011 fertőződést szűrtek ki PCR-tesztekkel. Ez növekedés az egy héttel korábbi 4732-höz képest.

A legkisebb napi halálozás november 1 óta

Az új regisztrált fertőződésekkel együtt 2 505 193 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t. A hétnapi fertőzésgyakoriság 68-ra emelkedett az egy héttel korábbi 65,8-ról.

A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben egy nap alatt 34 halálesetet regisztráltak. Ez a legalacsonyabb szám tavaly november 1-je óta, amikor 29 halálesetet jelentettek az RKI-nek.

Előző hétfőn még 60, két héttel korábban 62, három héttel korábban 116 halálesetet regisztráltak. A meredek csökkenést a leginkább veszélyeztetett csoportokra összpontosító oltási kampány hatásának tulajdonítják.

Az új esetekkel együtt 71 934-re emelkedett a járvány áldozatainak száma Németországban.

Szakértők szintén főként az oltási kampánnyal hozzák összefüggésbe, hogy csökken a Covid-19 miatt intenzív ellátásra szorulók száma. Az intenzív és baleseti ellátási terület szakmai szervezetének (DIVI) legutóbbi, vasárnapi összesítése szerint 2786 ilyen beteget ápolnak, 54-gyel kevesebbet az egy héttel korábbi 2840-nél.

Gépi lélegeztetésre 1584 beteg szorul, ez 74-gyel kevesebb az egy héttel korábbi 1682-nél. A DIVI kimutatása szerint országszerte 23 934 intenzív ellátási ágyat üzemeltetnek, ezek közül 4282 ágy szabad.

A december végén elindított oltási kampányban a szövetségi kormány legutóbbi, szombati adatai szerint 7 654 623 ember, a lakosság 6,2 százaléka kapott legalább egy adagot a SARS-CoV-2 elleni védőoltásból. Közülük 2 484 408 ember, azaz a lakosság 3 százaléka mindkét adagot megkapta.