Járvány utáni siralomvölgy Lengyelországban

Lengyelországban árengedményekkel igyekeznek becsalogatni a vendégeket a szállodák, ám nem sok sikert érnek el. A legfájóbban a külföldi turisták hiányoznak.
Barabás Júlia, 2020. július 22. szerda, 06:20
Fotó: Pixabay

Noha Lengyelországban a hotelek 93 százaléka működik, és a szállodák többsége árleszállításokkal próbál vendégeket fogni, továbbra is nehézséget okoz a szobák eladása - írta a Rzeczpospolita. A Lengyel Hotelek Gazdasági Kamarája felmérést végzett tagjai között, amiből kiderült, hogy jó néhány hotel már nem indította újra szolgáltatását a járvány enyhülése után.

Bár júniusban már több vendégük volt a szállodáknak, mint májusban, ez csak közepes foglaltságot jelentett. Így tíz szállodából hatban kevesebb, mint a helyek 30 százaléka volt foglalt. A helyzet azóta sem javult, a vakáció ellenére a hotelek fele továbbra is csak vadászgatja a vendégeket. Ezen egyelőre az sem segített, hogy szállodák több, mint fele csökkentette árait a tavalyi évhez képest. Ezen belül 40 százalékuk 10 százalékos árcsökkentést vezetett be, és csak egyötödük tartotta meg a tavalyi árakat.

A legnagyobb gond, hogy elmaradnak a külföldiek: a hotelek 93 százalékánál mindössze 10 százalék az arányuk a vendégeken belül. A hotelek 70 százaléka elismerte, hogy júliusra csak szobáik 40 százalékát foglalták le, ami azzal jár, hogy olyan alkalmazottaknak is felmondanak, akik járvány idején megúszták az elbocsátását. A szállodák 56 százalékának vannak nehézségei a fizetéseikkel, várakozásiak szerint jövedelmezésük legkorábban 2022-re állhat helyre.

HOZZÁSZÓLÁSOK