Kellemetlen hírt közölt az egyik oltást gyártó cég vezetője

A Covid-19 elleni vakcinát gyártó egyik cég, a Moderna vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a koronavírus örökre velünk marad. Ugyanakkor abban reménykedik, hogy az általuk használt mRNS technológia egy csomó fertőző betegség ellen sikeresen bevethető lesz. A Covid elleni oltás egyelőre hatásosnak tűnik a mutációkkal szemben is.
Lovas-Romváry András, 2021. január 15. péntek, 15:22
Fotó: Getty Images - A kép illusztráció.

Stephane Bancel, a Moderna vezérigazgatója szerint a Covid-19-es betegséget okozó SARS-Cov-2 vírus nem fog eltűnni. Azt hiszem, örökké együtt fogunk élni a vírussal - fogalmazott egy szerdai panelbeszélgetésen egy, a JPMorgan által szervezett konferencián a CNBC szerint.

A tavalyi év jelentősen megváltoztatta azt, ahogy a világ viszonyul a fertőző megbetegedésekhez. Néhány évvel ezelőtt az volt sokak véleménye, hogy a fertőző betegségeknek nincs jövőjük, mi azonban másként gondoltuk, ezért fektettünk be sokat a vakcinákba - mondta Bancel. Szerinte a következő 5, 10, 20 évben a fogyasztók, az egészségügyi szakértők sokkal nagyobb figyelmet fognak szentelni a fertőző betegségeknek, mivel ezen a téren nagyon sok a kielégítetlen igény az egészségügyben.

Bancel úgy látja, az általuk kifejlesztett mRNS platform a legjobb arra, hogy hatásos vakcinákat fejlesszenek, és megvan a lehetőségük arra is, hogy a mostani technológiával több antigént is kombináljanak egy oltáson belül. Ilyet egyébként már csináltak egy CMV (egy herpeszvírus fajta) elleni védőoltásnál, amely jelenleg a klinikai 3-as fázisnál tart a kísérletekben (ez már több ezer emberen végzett tesztelést jelent). Ráadásul a különböző betegségek elleni vakcinák, amelyek ugyanazon a platformon készülnek, ugyanazon a gyártási folyamaton esnek át, ugyanazon a gyártósoron és ugyanolyan gyors fejlesztés után - folytatta előadásában.

Az általuk használt mRNS technológia sikerességét jól mutatja, hogy eddig kilenc vírus esetében jutott el vakcinájuk a klinikai kísérletek fázisába, s minden kísérletnél sikerült antitest választ kiváltaniuk. Szerinte elképesztő nagyságú a fertőző betegségekkel kapcsolatos kielégítetlen igény orvosi téren. Emlékeztetett, 1980 óta összesen több, mint 80 különböző vírust fedeztek fel világszerte, és ezek mindössze 4 százaléka ellen van jelenleg engedélyezett védőoltás, de sok, korábbi vírus ellen nincs még.

A védőoltások globális piaca 2019-ben 55 milliárd dollárra rúgott. A Moderna idénre összesen 11,7 milliárd dollár értékben írt alá szerződést a különböző országok kormányaival a SARS-Cov-2-es vakcina szállítására, és ez az összeg nem tartalmaz opciókat. A cég várhatóan több megrendelést fog még idénre kapni. 2021-ben alsó hangon 600 millió, de ha sikerül a termelés a tervek szerint felfuttatni, akkor 1 milliárd dózist is leszállíthatnak a védőoltásból, ami 2022-re 1,2 milliárdra nőhet.

Nyárig a tinédzserek, jövőre talán a gyerekek is kaphatnak

A Moderna Covid-19 elleni védőoltását eddig 30 országban engedélyezték. A vezérigazgató elmondása szerint most zajlik az engedélyeztetés kiterjesztése arra, hogy ne csak felnőttek, hanem 12 évnél idősebb korú gyermekek is kaphassanak az oltásból, erre nyár elejére lát esélyt. A fiatalabb gyerekek esetében is folynak kísérletek, az ő részükre beadandó oltás vizsgálatai azonban valószínűleg áthúzódnak majd 2022-re.

A vezérigazgató elmondása szerint egyébként több légúti fertőzésre van fejlesztési fázisban védőoltásuk, de influenza elleni védőoltást is fejlesztenek, amelynek kísérleti eredményei nagyon kecsegtetőek. Készül mononukleózis elleni oltás is, ilyen egyelőre nincs a piacon.

A Covid-19 elleni vakcinájukról Tal Zaks, a Moderna orvosigazgatója elmondta, az eddigi mutációk esetében egyelőre nincs arra utaló jel, hogy az oltásra adott reakcióként termelődő antitestek ne küzdenének azok ellen is sikeresen. Az ő definíciója szerint akkor kell elkezdeni aggódni, ha valódi klinikai adatok lennének arra vonatkozóan, hogy az olyan emberek, akik egyszer már átestek a betegségen, vagy be lettek oltva ellene, tömegesen betegszenek meg az új vírusvariánstól.

Persze - tette hozzá az orvosigazgató - vannak jelentések egyes újrafertőződési esetekről, de figyelembe véve a fertőzések milliós nagyságrendjét, ez nem tekinthető egyelőre jelentős számnak. Eddig nem lehetett tapasztalni azt, hogy az antitestek száma a kísérletek során olyan mennyiségben csökkent volna az emberekben, ami miatt aggódni kellene.

Gyorsan tudnak lépni ha kell

Ugyanakkor nem zárható ki, hogy jön majd egy olyan vírusvariáns, amely mondjuk a SARS-CoV-21 lesz, vagy valami másnak hívják, és ellene nem lesz hatékony az oltás. Folyamatosan nyomon követjük az eseményeket, mint ahogy sokan mások is, és ha tényleg jön egy ilyen mutáció, akkor megkezdjük az ellen is az oltás kifejlesztését. Az általunk használt technológia alkalmas erre - mondta Bancel.

Bancel egyébként az előadás során megerősítette, nem néhány hónap alatt fejlesztették ki a vakcinát, hiszen magán a technológián, amely a védőoltás elkészítését lehetővé tette, már egy évtizede dolgoznak a cég szakemberei.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

kutyauto, 2021.01.16 07:33

Követik az eseményeket... vagy éppen alakítják őket... Csodálkoznék ha ez nem jutna eszükbe egy ilyen sikeres év után.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Susala, 2021.01.15 17:38

Több százféle különböző vírus és mégtöbb féle baktérium van a szervezetünkben folyamatosan, köztük kicsit más, de szintén koronavírusok is. Nagy részük ártalmatlan, de nem mind azért mert eleve az, hanem mert az immunrendszerünk féken tartja... ugyebár az Influenza, a Hepatitis, a Strepto Coccus, az Ekcéma, az E-Coli és Calici, a Rubeola és sokan mások... az hogy egy vírus velünk marad nem a világvége, a kérdés az inkább, hogy HOGYAN marad velünk..? Pl károkat okoz, mutálódik, akár ki is irthat minket?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

totyika, 2021.01.15 17:27

@I.N.R.I.: A kérdésem mindössze annyi, hogy mentálisan vagy a gyakorlatban? Aki olvasott ember, az mind tudja, hogy a covidon átesett emberek életkora kb. 8-10 évet rövidül.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tretyakov, 2021.01.15 16:43

Egyszer egy okos ember azt mondta, az emberiség összes baja onnan származik, hogy az emberek elhagyják a szobájukat.Hát igen, végül is lehet így is felfogni.
A maszkviselés elfogadhatatlan hosszú távon, a távolságtartás kb. 30 ezer évvel ezelött betartható volt, a söpredék gyülekezését én is ellenzem.
A géntechnológiát és egyáltalán a természetes-mesterséges megkülönböztetését nem kell túllihegni.
Az evolúciókutatók egyes fajok rokonságát a genetikai anyagukban jelenlévö, retrovírusoktól származó,azonos helyen lévö DNS szakaszokkal állapítják meg, mibennünk is vannak ilyen genetikai potyautasok természetes módon.
Az persze nem kizárt, hogy az oltások még elöre nem kiszámítható követkézményekkel járnak viszonylag kevés számú embernél, de hogy valami tömeges oltási baleset következzen be, az szinte kizárt. Némi kockázat belefér az életbe, attól kezdve, hogy megszületünkj.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

I.N.R.I., 2021.01.15 15:35

Az mRNA technika kifejlesztőinek kötelező lenne egy regiszter és kötelező utánkövetés.
Minden felelős ország átadná az oltottak orvosi adatait és szűrné őket, hogy meddőségi és daganatos betegségek terén növekszik-e a beoltottak között évek folyamán a betegszám.
Ne halgassuk el!
Az mRNA technika vadonatúj eljárási módszer.
Semmiféle hosszútávú utánkövetés nem áll rendelkezésre.
Jelenleg ami biztos: ha mindenki helyesen viseli a maszkot, távolságot tart, nem gyülekezik az 100 százalékban megvédi az embereket a cseppfertőzésektől köztük a COVID19-től is mindenféle szövődmény nélkül.
Oltakozni kell!
Felelősséggel.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html