Koronavírus: turisták milliói maradtak távol Európától

Egyre nagyobb gazdasági károkat okoz a koronavírus-járvány Ázsiában és Európában egyaránt, az Európai Unió turizmusában komoly bevételkiesést okozott a kínai turisták elmaradása.
Szepesi Anita, 2020. március 2. hétfő, 13:13
Fotó: Getty Images

Az Európai Unió idegenforgalmának havi 1-1 milliárd euró bevételkiesést okozott januárban és februárban, hogy elmaradtak a kínai turisták. Az adatot ismertető Thierry Breton belső piacért felelős uniós biztos azt mondta, hogy január óta csaknem 2 millió külföldi turista maradt távol Európától, többségük kínai.

A járvány európai terjedésének legújabb áldozata az amerikai Nike sportszergyártó, amely hétfőn bejelentette, hogy a hollandiai Hilversumban található európai központját két napra bezárja, miután egyik ott dolgozójuknál kimutatták a koronavírust. A hollandiai Nike-központban 80 országból csaknem 2 ezren dolgoznak.

Hétfőn a Hyundai Motor dél-koreai járműgyártó azt közölte, hogy februárban egy évtizede legalacsonyabb szintre esett az értékesítése globálisan.

A Hyundai az első a nagy járműgyártók közül, amely ismertette februári adatait és a szakértők szerint jól jelzi, hogy milyen károkat okozhatott az ágazatnak a koronavírus: februárban 275 ezer 44 járművet adott el világszerte, 13 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál.

Nyögik a koronavírus hatását Makaó kaszinói is, amelyeknek a bevétele februárban éves összevetésben csaknem 88 százalékkal, 386,5 millió dollárra csökkent. Makaó a 16. század közepétől portugál irányítás alatt állt, a 19. század végétől portugál gyarmat volt, ezt követően 1999-ben került vissza a Kínai Népköztársaság fennhatósága alá, és Hongkonghoz hasonlóan Kína különleges igazgatású területének számít.

Mivel a szárazföldi Kínában tilos a szerencsejáték, legnagyobb számban kínaiak látogatják Makaót. A koronavírus megjelenése és a hatóságok szigorú utazáskorlátozó intézkedései miatt februárban megcsappant a Kínából érkező szerencsejátékosok száma, miközben komoly csapást mért az ágazatra az is, hogy a kaszinókat február 20-áig két hétre bezáratták, hogy megakadályozzák a vírus terjedését. A kaszinók azóta újranyitottak, de a korábbiakhoz képest elenyésző a játékosok száma.

HOZZÁSZÓLÁSOK