Lóhúsbotrány: a románok tiltakoznak, a franciák is bűnrészesek

Több román élelmiszeripari szakember elutasította azt a vádat, hogy román vágóhidak marhahúsként exportáltak volna lóhúst.
MTI, 2013. február 10. vasárnap, 12:45
Fotó: Napi.hu

Dragos Frumosu, a román élelmiszeripari szakszervezet elnöke vasárnap újságíróknak kifejtette, hogy a húsexportőröket Romániában is rendszeresen ellenőrzik, de átvételkor a francia importőrnek is kötelessége ellenőrizni az áru minőségét. "Ha az importőr nem tiltakozott amiatt, hogy marhahúsként feliratozott lóhúst kapott, akkor ő is bűnrészes. De utólag is kicserélhette a címkét" - mondta Frumosu.

Daniel Constantin román mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter abban is kételkedik, hogy valóban Romániából származott az a lóhús, amelyet a svéd Findus francia leányvállalata Nagy-Britanniában árult, mélyfagyasztott marhahúsos lasagne nevű termékében mutattak ki (képünkön).

A tárcavezető egy szombat esti tévéműsorban elmondta: nem a francia vagy brit hatóságok, hanem a nyersanyagot beszállító francia cég állította azt, hogy Romániából származott a lóhús. Hozzátette: a román élelmiszerbiztonsági hatóságok vizsgálatot indítottak az ügyben, és szombaton ellenőrizték a francia kereskedő által megnevezett két román vágóhidat.

"Az egyik eleve nem jön szóba, mert semmilyen marhahúsexportja nem volt az uniós piacokra. Egyébként ennek a két cégnek van működési engedélye lóvágóhíd működtetésére. A két román cég közvetítőkön keresztül exportált is lóhúst az unióba, de nem a botrányban érintett franciaországi kereskedőnek" - mondta a román miniszter.

Nagy-Britanniában botrányt váltott ki, hogy a Findus egyes marhahúsos lasagne készítményei valójában 60 százaléknál nagyobb arányban, sőt egyes esetekben 100 százalékban lóhúst tartalmaztak, amelynek fogyasztása tabunak számít a lóversenyek hazájában.
A Findus húsimporttal foglalkozó dél-franciaországi beszállítója, a Spanghero korábban bejelentette: feljelentést tesz a romániai vágóhíd ellen, ahonnan a húst rendelte.

Sorin Minea, a román élelmiszeripari vállalatokat tömörítő Romalimenta egyesület elnöke elmondta: a francia beszállítónak tudnia kellett, hogy lóhússal dolgozik, hiszen a marhahúsnak egész más az íze, a színe és az összetétele. Állítása szerint Romániában három olyan vágóhíd létezik, ahol uniós exportra állítanak elő lóhúst, olasz és francia megrendelőknek. Úgy véli, hogy pénzügyi okokból rendelt lóhúst a francia cég, az ugyanis olcsóbb, mint a marhahús.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

megalodon, 2013.02.10 21:42

Nemrégiben betiltották a szekereket és a vágtázó lovasokat az autóutakon Romániában... erreföl mindenki leadta a "járművét" a vágóhidakon azaz kvázi beszakadt a lóhús ár.Ledarálva meg pont olyan mint a marhahús vagyis szép sötétpiros (csak az íze tök más) azaz pont elmegy a lazannyába :-DDD
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bhole, 2013.02.10 19:10

Ennyi pénzért mit vártak? (1,29 font/430 ft) Örüljenek, hogy nem lószar van benne!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

traktoros, 2013.02.10 16:41

@Blama: mind a kettő. Főleg az indító és a fogadó hatósági állatorvos. Egyikőjük se csináljon úgy mintha semmiről sem tudna, mert minden benne van az EU megfelelő adatbázisában. Ehhez csak a hatósági állatorvosok ill.az EU illetékeseinek van hozzáférésük.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Blama, 2013.02.10 15:47

Na, akkor ki hibázott? A franciák vagy a románok?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

szalonna001, 2013.02.10 13:27

A Világ ALJA mind a kettő.Róluk minden elképzelhető. Amúgy nálunk miért nem kapni Lóhúst.Mert lovasnép a Magyar azért egy kis finom igazi Lópárizsit csinálhatnának.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html