Menekültek elosztása: Ausztria is ágál az ügyben

A bevándorlók európai uniós tagországok közötti elosztásának mechanizmusa nem fogja megoldani a migrációs krízist - jelentette ki Sebastian Kurz osztrák kancellár Salzburgban a tagországok állam-, illetve kormányfőinek informális találkozójára érkezve csütörtökön - írja az MTI.
Szabó Dániel, 2018. szeptember 20. csütörtök, 11:32

Kurz arról is beszélt, hogy mivel a válság megoldásának megközelítése ez idáig is különböző volt a tagállamok között, várhatóan az is marad. A migráció kérdése ezért egyelőre az uniós kormányfők tárgyalásainak napirendjén marad.

A kancellár előremutatónak nevezte, hogy az Európai Unió a külső határok védelmének megerősítése mellett döntött. Amihez szerinte mélyreható tárgyalásokat kell folytatni Egyiptommal és más észak-afrikai országokkal is, különös tekintettel az illegális migráció megállítására és a kivándorlók visszafogadására.

Kurz - aki a találkozó házigazdája is - elmondta, a tagállami vezetők Giuseppe Conte olasz miniszterelnök felvetése alapján arról is tárgyalnak majd, hogy azoknak az uniós országoknak, amelyek nem kívánnak továbbra sem bevándorlókat átvenni más tagállamoktól, pénzügyi hozzájárulást kellene fizetniük.

Nagy-Britannia uniós kilépésével kapcsolatban a kancellár megjegyezte, a feltételekről nagyon eltérnek a brit és az uniós álláspontok. Mindazonáltal reményét fejezte ki, hogy a frissen egyeztetett, november közepére összehívott rendkívüli EU-csúcson kompromisszum születhet, amely lehetővé teszi a Brexit-megállapodás elfogadását.

Emmanuel Macron francia elnök - szintén a találkozóra érkezésekor nyilatkozva - aláhúzta, hogy az uniónak határozott elképzelései vannak az egységes piac integritását illetően és a brit-ír határral kapcsolatosan. Ezekről pontos és elfogadható javaslatra van szükség a brit féltől a megállapodás elfogadásához - tette hozzá.

Leo Varadkar ír miniszterelnök érkezésekor hangsúlyozta, országa el kívánja kerülni, hogy úgy az októberi, mint a novemberre tervezett uniós csúcs alkalmával elmaradjon a megállapodás elfogadása. Elmondta, minden rendelkezésre áll a munkához, de meg kell kétszerezni az erőket ahhoz, hogy megállapodás születhessen az év vége előtt. Szükség van a kilépést követő átmeneti időszakra, megnyugtatóan rendezni kell a határkérdést, és közös politikai nyilatkozatra van szükség, amely felvázolja, hogy "az új kapcsolat hogyan fog kinézni".

Charles Michel belga miniszterelnök szintén a Brexitről nyilatkozva kijelentette, "a javaslatok nem elégségesek". Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a megállapodás megszülessen - tette hozzá.

Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök elmondta, továbbra is kulcsfontosságú kérdések vannak nyitva Nagy-Britannia kilépésével kapcsolatosan, "de teljes mértékben biztos vagyok abban, hogy képesek leszünk megállapodni Londonnal". Ehhez kompromisszumra van szükség mindkét oldal részéről, nem lehet engedékeny csak az egyik oldal - tette hozzá.

A fotó forrása: Christof Stache/AFP.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

na4, 2018.09.20 12:51

A szokásos: vég nélküli szófosás. Pedig a megoldás egyszerű: haditengerészetet, katonaságot, rendőrséget, határvédelmet és a legmodernebb technikai eszközöket bevetni, és elzavarni a betolakodókat. A bent levőktől pedig mindennemű pénzt megvonni, és világossá tenni, hogy aki illegálisan idejön az nem is fog kapni egy vasat sem. Maguktól haza fognak húzni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html