A Berlin és Ankara között kirobbant feszültséget a német kormány ismételten megpróbálta enyhíteni, azonban azok a kijelentések, amelyek szerint nem tiltják meg a vezető török politikusok kampányrendezvényeit, eddig nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, sőt Erdogan elnök már magát a kancellárt is náci intézkedésekkel vádolta, Ezt Angela Merkel Hannoverben, a nemzetközi informatikai vásáron határozottan visszautasította és már ellenlépések foganatosítását is kilátásba helyezte - írja az Inforadio.hu.

Volker Bouffier Hessen tartomány miniszterelnöke mai rádiónyilatkozatában leszögezte, hogy a török államfő, amikor a nácikhoz hasonlította a német kormányt, átlépte a tűréshatárt és így már nem szívesen látott vendég az országban. Noha a berlini kormány mindeddig nem kapott hivatalos értesítést Erdogan tervezett látogatásáról, a német média értesülései szerint Erdogan még márciusban Németországba akart utazni, hogy ő is nagygyűlésen a hatalma kiterjesztéséről szóló alkotmánymódosítás megszavazására buzdítsa honfitársait. Erre április közepén kerül sor.

Becslések alapján legalább másfél millióra tehető a Németországban élő, de szülőföldjén választásra jogosult törökök száma. A viszályt az robbantotta ki, hogy a német törvényhozás tavaly nyáron az örmények száz évvel ezelőtt az Oszmán-Török Birodalomban történt lemészárlását népirtásként bélyegezte meg. A feszültséget tovább fokozta a Die Welt című napilap német és török állampolgársággal rendelkező isztambuli tudósítójának, Deniz Jücselnek terroristák állítólagos támogatása címén történt letartóztatása, amely ellen a berlini kormány is határozottan tiltakozott.