Mikorra lesz spanyol költségvetés?

Elfogadta a spanyol kormány a dél-európai ország idei költségvetésére vonatkozó javaslatot keddi rendkívüli ülésén, és javított a várható éves gazdasági növekedésen - írja az MTI.
Szász Péter, 2018. március 27. kedd, 18:22

Román Escolano gazdasági miniszter bejelentése szerint 2,7 százalékos GDP-arányos bővüléssel számolnak erre az évre, ami 0,4 százalékponttal több a legutóbbi kormányzati előrejelzéshez képest, és megfelel a spanyol központi bank várakozásainak is.

A kormány csökkentette a várható munkanélküliségi rátát is az eddig jelzett 15,5 százalékról 15 százalékra. A kormány tervei szerint az év végén 19,5 millió alkalmazott lesz az országban, és ehhez 475 ezer új munkahelyet kell teremteni.

Cristóbal Montoro pénzügyminiszter közölte, a költségvetést több mint 210 milliárd euró adóbevétellel tervezték, amely 6 százalékkal több mint 2017-ben volt, és így nagyobb a mozgástér a kiadásoknál.

Ezek közül kiemelte egyebek mellett az 1,9 százalékos közalkalmazotti béremelést, a személyi jövedelemadó-mentesség küszöbének emelését évi 12 ezer euróról 14 ezer euróra, a gyerek megszületése utáni fizetett apasági szabadság négyről öt hétre emelését, illetve a filmes szektort érintő áfa 21 százalékról 10 százalékra való csökkentését.

Az intézkedések között szerepel a legalacsonyabb nyugdíjak 1-3 százalék közötti emelése, ami több mint 6 millió embert hoz jobb helyzetbe. Ennek előzménye, hogy a nyugdíjasok hetek óta folyamatosan tünetnek szerte Spanyolországban azt követelve, hogy kormány a törvény által előírt évi 0,25 százalék helyett az infláció mértékével arányosan emelje meg a nyugdíjakat.

A kormány ezzel a költségvetéssel tarthatónak tartja a Brüsszelnek jelzett 2,2 százalékos idei államháztartási hiánycélt.

A parlamentnek április 3-án nyújtják be a tervezetet, elfogadása a kormány szerint júliusra várható.

A kabinetnek az elfogadáshoz nincs meg a parlamenti többsége, a kormányzó Konzervatív Néppárt (PP) kizárólag az Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárt szavazataira számíthat, ám kettőjüknek együtt nincs többsége a törvényhozásban.

Tavaly a költségvetést a Kanári-szigeteki Koalíció, valamint a Baszk Nacionalista Párt (PNV) támogatásával sikerült elfogadni, utóbbi azonban most erre nem hajlandó, amíg a spanyol kormány irányítja Katalóniát. Ez azonban addig így marad, amíg nem alakul meg az új katalán kormány, csakhogy Katalóniában több mint három hónapja nem tudja a parlament megválasztani az új elnököt, aki megalakítaná az új kormányt.

Spanyolország költségvetését normál menetrend szerint már tavaly szeptemberben el kellett volna fogadni.

A kép forrása: Shutterstock.

HOZZÁSZÓLÁSOK