A NATO lépéseket tesz az INF-szerződés orosz felmondása ügyében

Várhatóan heti ülésükön döntenek a NATO védelmi miniszterei arról, hogy milyen lépések szükségesek, ha Oroszország nem tér vissza a szárazföldi telepítésű, közepes és rövid hatótávolságú rakéták felszámolásáról szóló szerződéshez (INF) az augusztus 2-ai határidőig - közölte Jens Stoltenberg, az észak-atlanti szervezet főtitkára, írta az MTI.
Domokos Erika, 2019. június 25. kedd, 15:51
Fotó: Pixabay

Jens Stoltenberg sajtóértekezletén nem árulta el, hogy pontosan milyen intézkedésekre lehet számítani, erről mindössze annyit mondott, hogy valószínűleg katonai és politikai elemei is lesznek a csomagnak, amely mindazonáltal pusztán védelmi jellegű. Nem tervezik új szárazföldi nukleáris eszközök telepítését Európába.

Egyes diplomáciai források szerint ezen intézkedések keretében több, atomfegyver hordozására képes amerikai harci repülőgépet, valamint hadihajót vezényelhetnek a kontinensre, illetve gyakrabban tarthatnak hadgyakorlatokat.

Felszólítjuk Oroszországot, hogy járjon el felelősségteljesen. Sajnos azonban nem látjuk jeleit annak, hogy Moszkva így tenne, miután tovább folyik az új rakéták fejlesztése és telepítése - közölte, a NATO-főtitkár. Ennek ellenére jövő héten összehívják a NATO-Oroszország Tanácsot, ahol ismét felvetik a kérdést.

A Washington és Moszkva által 1987-bem aláírt INF-egyezmény - amely mérföldkő volt a hidegháború lezárásában - megtiltotta az 500-5500 kilométeres hatótávolságú szárazföldi rakéták gyártását, birtoklását és tesztelését.
Az Egyesült Államok már 2014 óta a szerződés megsértésével vádolja az orosz kormányt. Donald Trump elnök február elején közölte, hogy megkezdik a kivonulást a megállapodásból, felfüggesztik a szerződésből eredő kötelezettségvállalások végrehajtását és fél évet adnak Moszkvának az amerikai követelések teljesítésére. Vlagyimir Putyin orosz elnök erre válaszul bejelentette, hogy országa is felfüggeszti részvételét a szerződésben, és egyúttal kutatásokat indít új rakétatípusok kifejlesztésére.

Kay Bailey Hutchison amerikai NATO-nagykövet szerint "minden lehetőség nyitva áll" az intézkedéseket illetően, ugyanakkor aláhúzta, hogy pusztán hagyományos fegyverekről beszél. Hangsúlyozta, az Egyesült Államok beszünteti az F-35-ös harci repülőgépek egyes elemeinek törökországi gyártását, amennyiben Ankara nem áll el az orosz Sz-400-as légvédelmi rakétarendszer vásárlásától. Minden jel arra mutat, hogy Oroszország le fogja szállítani a rendszert, és ennek következményei lesznek - közölte a nagykövet, jelentős biztonsági aggályokat emlegetve.

Elemzők szerint valószínűleg a G20-as országcsoport hét végi oszakai csúcstalálkozója lesz az utolsó lehetőség a megállapodásra, ahol Trump várhatóan egyeztetni fog a kérdésről török kollégájával, Recep Tayyip Erdogannal.

Stoltenberg örömmel nyugtázta, hogy már ötödik egymást követő éve emelkednek a katonai kiadások a szervezet európai tagországaiban. A NATO tagállamai 2014-ben azt vállalták, hogy 2024-ig bruttó hazai termékük (GDP) legalább 2 százalékára emelik védelmi kiadásaikat. Ezt a szintet idén már hét ország - az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Lengyelország, Románia, Görögország, Észtország, Lettország - is eléri.

Az Ománi-öbölbeli incidenssel kapcsolatban a főtitkár nyugalomra intette a feleket, és egyben kiemelte, hogy a NATO-nak nincs formális szerepe az ügyben. A katonai szervezet tagjait aggodalommal tölti el a helyzet, ahogy Irán térségbeli destabilizációs tevékenysége is.

A szövetségesek védelmi miniszterei szerdán és csütörtökön tanácskoznak Brüsszelben. Egyebek mellett szó lesz a katonai szervezet világűr-politikájáról, illetve az afganisztáni és az Ománi-öbölbeli helyzetről, továbbá a terrorellenes küzdelemről - írta az MTI.

HOZZÁSZÓLÁSOK