Nőtt a kínai autópiac

Enyhén emelkedett az új személyautók eladása Kínában tavaly, de a növekedési ütem idén már gyorsulhat - írja az MTI.
Szász Péter, 2018. január 9. kedd, 14:38

A Kínai Személyautó-gyártók Szövetsége (CPCA) által kedden közzétett adatok szerint 24,2 millió személygépkocsit értékesítettek 2017-ben, ami 1,5 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. Kínában utoljára 1990-ben csökkentek az autóeladások, azóta minden évben újabb rekordra nőtt az eladott autók száma.

Tavaly decemberben éves összevetésben 0,6 százalékkal több személyautót, 2,8 millió kocsit értékesítettek. Az elektromos és hibrid autók (new energy vehicles, NEV) értékesítése is jelentősen bővült, és decemberben először meghaladta a havi százezret.

A CPCA arra számít, hogy jövőre 4 százalékra gyorsul az új személyautók eladásának növekedése.

Kína a világ legnagyobb autópiaca, és egyben az elektromos és hibrid autók leggyorsabban növekvő piaca köszönhetően annak, hogy a légszennyezettség ellen küzdő pekingi kormány kedvezményekkel segíti a környezetkímélő technológiák alkalmazását.

Kínában 2016-ban 28,03 millió autót adtak el, ami éves szinten 13,7 százalékos növekedést jelentett. Az értékesítés bővülése mögött az áll, hogy a pekingi kormány 2015 októberétől a 2016 végéig megfelezte, 10 százalékról 5 százalékra csökkentette a kis teljesítményű - az 1,6 liternél kisebb hengerűrtartalmú motorral felszerelt - gépkocsik adókedvezményét. Tavaly már 7,5 százalék volt a forgalmi adó, az idei évtől kezdve pedig visszaemelték 10 százalékra.

HOZZÁSZÓLÁSOK