Obamát is összezavarták az amerikai híradások

Zűrzavar követte az amerikai médiában a Barack Obama elnök egészségügyi reformjáról szóló legfelsőbb bírósági döntést csütörtökön. Az első percekben a nagy hírtelevíziók, a CNN és a Fox is téves tájékoztatást adott a határozat tartalmáról, megzavarva ezzel még az elnököt is.
MTI, 2012. június 29. péntek, 15:32
Fotó: Napi.hu

Az első téves jelentések azután láttak napvilágot, hogy a bíróság épületében tartózkodó újságírók és amatőr jogi elemzők kézhez kapták a testület 193 oldalas bonyolult állásfoglalását, és megpróbálták azt röviden összegezni.

"Nahát, ez egy drámai pillanat!" - jelentette ki Wolf Blitzer, a CNN műsorvezetője, röviddel 10 óra (közép-európai idő szerint 16 óra) után, miközben a képernyőn ez a felirat jelent meg: A legfelsőbb bíróság kivégezte az egyéni biztosításkötési kötelezettséget. Ezt a Twitteren és e-mailben is elküldték a csatorna követőinek. "Wolf, a bírók kibelezték az egészségügyi reform központi elemét" - jelentkezett be John King, a CNN vezető belpolitikai tudósítója. A hírtelevízió képernyőjén az ítélethirdetést megelőzően, a várakozásokat fokozandó, egy visszafelé számláló óra volt látható.

"Rendkívüli híradás itt, a Fox News csatornán. Alkotmányellenesnek minősítették az egyéni kötelezettséget" - jelentette be Bill Hemmer, a az adó műsorvezetője. Eközben a képernyőre az a felirat került, hogy a legfelsőbb bíróság alkotmányellenesnek minősítette a kötelező egyéni egészségbiztosítást.

Obama végül megölelte a jó hír hozóját

Később kiderült, hogy a testület éppen ellenkező álláspontra jutott, mégpedig arra, hogy a reformcsomag csaknem teljes egészében megfelel az amerikai alkotmánynak, de az egyéni egészségbiztosítás megkötésének kötelezettségére való előírás nem az alaptörvénynek a kereskedelemre, hanem az adók kivetésére vonatkozó rendelkezéseiből vezethető le.

Az első, sietve kiadott téves jelentések után a CNN és a Fox New is korrigált, de addigra már a legkevesebb hat republikánus képviselő is lelkesen üdvözölte a döntést a közösségi médiában. A CNN az elítélő határozatról szóló feliratot 10 óra 13-kor változtatta arra, hogy "A legfelsőbb bíróság határozott az egészségügyi törvényről", a Fox a The Washington Post online kiadása szerint még 10 óra 30-kor is a hibás inzertet közvetítette.

Nem csak az ellenzéki politikusokat sikerült félrevezetni: a Fehér Ház szerint maga az elnök is a téves jelentésekből tájékozódott, mígnem Kathryn Ruemmler tanácsos közölte vele, hogy az online hírek szerint a törvényt valójában helybenhagyták. Barack Obama megölelte a jó hír hozóját.

Nem az első tévedés

Nem először fordult elő, hogy az amerikai televíziók az első percekben a valósággal ellentétes információt adnak ki. 2004-ben a CNBC és az MSNBC hibásan ismertette a Martha Stewart médiasztár háziasszony bennfentes tőzsdei kereskedésével kapcsolatos ítéletet.

A 2000-es elnökválasztás idején több televízió is arról számolt be, hogy a demokrata Al Gore Floridában legyőzte a republikánus George W. Bush-t, és ő az Egyesült Államok következő elnöke, pedig a legfelsőbb bíróság ennek az ellenkezőjét állapította meg.

Az esettel kapcsolatos elemzések emlékeztettek arra az 1948-ban készült híres fotóra, amelyen a frissen megválasztott Harry Truman elnök a Chicago Daily Tribune egy példányát mutatja fel mosolyogva, amelynek szalagcíme azt hirdette: Dewey legyőzte Trumant.

Jeffrey Toobin, a CNN jogi szakértője szerint öt perccel azután, hogy John Roberts, a legfelsőbb bíróság elnöke elkezdte az ítélet ismertetését, a teremben jelen lévők még mind azt gondolták, hogy a törvény alkotmányellenesnek találtatott.

Michael Clement, a Fox ügyvezető alelnöke nyilatkozatot tett közzé, amelyben nem kért elnézést, hanem azt írta, hogy a csatorna "a beérkező tények sorrendjében" számolt be az eseményekről.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

laatoo, 2012.06.29 15:56

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html