Kormányválság: így állnak most az olaszok

A lemondott, de ismét az olasz miniszterelnöki székre pályázó Giuseppe Conte vette át az Öt Csillag Mozgalom (M5S) nevében a balközép Demokrata Párttal (PD) folytatott kormányalakítás vezetését kedden, kevesebb mint egy nappal az államfőtől szabott határidő lejárta előtt - írja az MTI.
Szabó Zsuzsanna, 2019. augusztus 27. kedd, 22:33
Fotó: AFP

Az M5S és a PD közti kormányalakítási egyeztetés kedd késő délután indult újra, miután a nap folyamán a két párt tárgyalásai néhány órára megszakadtak. A pártok vezetői kedd éjszaka és szerdán is folytatják az egyeztetést.

Sajtóértesülések szerint az M5S addig nem volt hajlandó ismét tárgyalóasztalhoz ülni, amíg a PD nem egyezett bele, hogy a közös kormány miniszterelnöke a kedden lemondott Giuseppe Conte legyen. A PD politikusai úgy nyilatkoztak, hogy az egyeztetést az M5S lassította, mivel az M5S a miniszterelnök-helyettesi posztot és minden jelentősebb tárcát is magának követelt.

Az ellentéteket Giuseppe Conte és a PD-főtitkár Nicola Zingaretti között létesített telefonos "forródróton" keresztül sikerült enyhíteni. Az olasz sajtó azonban úgy vélte, hogy az ellentétek és viták valójában csak a színfalak mögötti politikai "adok-kapokat" leplezték, miközben M5S és PD elosztotta egymás között a miniszteri bársonyszékeket.

Elemzők fordulatnak tartják azonban, hogy a két párt közti kormányalakítást az M5S vezetője Luigi Di Maiótól az egy hete lemondott Giuseppe Conte vette át, aki ezzel egyértelművé tette, hogy az M5S vezető politikusává nőtte ki magát.

A korábban Olaszországban is ismeretlen jogászprofesszor Conte tavaly pártokon kívüliként vált az M5S-Liga kormány miniszterelnökévé, akinek feladata a két párt kormányszerződésének garantálása volt. Azóta viszont Giuseppe Conte önálló politikai erőre tett szert, és az M5S felsorakozott mögötte. Contét "homlokon csókolta a politika, és csúnya békából herceggé változott" - jelentette ki Luciano Fontana a Corriere della Sera napilap főszerkesztője.

Kommentárok rámutattak, hogy a civil mozgalomból párttá lett M5S egy év kormányzás után teljesen elveszítette mozgalmi jellegét: a korábban hirdetett közvetlen demokrácia gyakorlatáról megfeledkezve már nem a választóival egyenes internetes kapcsolatban hozza meg döntéseit, hanem zárt ajtók mögötti "hatalmi" egyeztetéseken.

A balközép La Repubblica hangsúlyozta, hogy az utóbbi egy évben majdnem minden választást elveszített PD számára "hatalmas ajándék", ha ismét kormányra kerülhet.

Sergio Mattarella államfő szerdán zárja le a parlamenti pártokkal tartott konzultáció második körét. A legnagyobb pártokat - a PD-t, a választásokat sürgető Ligát és az M5S-t - utolsóként, egymás után fogadja.

Az M5S és a PD várható megállapodása után az Öt Csillag Mozgalomnak és a Demokrata Pártnak is meg kell győzni a "paktumot" ellenző saját párttagjait, hogy a parlamentben bizalmat szavazzanak a második Conte-kormánynak.

Matteo Salvini belügyminiszter közösségi oldalán bejegyezte, hogy pártja, a jobboldali Liga az egyetlen, amely nem fél az olaszok szavazataitól.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Bobby11, 2019.08.28 08:39

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html