Nyíltan kritizálta a plakátkampányt a CDU főtitkára

Egyértelműen el kell köteleződnie az Európai Néppárt (EPP) értékei mellett Orbán Viktor magyar kormányfőnek és az EPP-hez tartozó pártjának, a Fidesznek - mondta hétfőn Berlinben Paul Ziemiak (képünkön), a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) főtitkára. A testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke, Markus Söder tartományi kormányfő Münchenben kifejtette: a CSU szerint az EPP-nek tárgyalnia kell a Fidesszel folytatott együttműködés jövőjéről.
Szász Péter, 2019. február 25. hétfő, 15:54
Fotó: AFP / John MACDOUGALL

Paul Ziemiak és Markus Söder egyaránt kitérő választ adott arra az újságírói kérdésre, hogy az EPP-nek ki kell-e zárnia tagjai közül a Fideszt a migrációval foglalkozó magyar kormányzati kampány miatt.

A CDU főtitkára a párt elnökségi ülése után tartott tájékoztatóján elmondta, hogy a testület "elítéli" a kampányt és "elhatárolódik" tőle.

Mint mondta, a kampány "semmilyen formában nem felel meg álláspontunknak és politikai stílusunknak, az EPP értékeiről nem is beszélve". A CDU és a CSU szövetsége "strukturált párbeszédet" folytat a Fidesszel, amelynek során szóvá teszik a kampány ügyét.

A közelgő európai parlamenti (EP-) választásra utalva elmondta, hogy az "EU intézményei ellen is" irányuló kampány alapján a CDU elnöksége megállapította: "így nem működhet a közös választási küzdelem és a közös munka".

Markus Söder a CSU elnökségi ülése után tartott tájékoztatón kérdésre válaszolva elmondta: "ilyen kampányokat mi nem tudunk támogatni", és a magyar fél által választott út "nem az az út, amelyen mi járunk".

Az ügyet meg kell tárgyalni az EPP keretein belül - tette hozzá Markus Söder, aláhúzva: "azt akarjuk, hogy mindnyájan együtt maradjunk, de azt is világossá kell tenni, hogy miről van szó, jelesül arról, hogy a politikai közepet képviseljük, és ilyen utakat nem akarunk támogatni".

Elmondta: "jelzést kell adni arról, hogy mit lehet, és mit nem lehet, ezt megtettük, és reméljük, hogy ez a jelzés meg is érkezik", ezért az EPP következő gyűlésén "beszélni kell arról, hogy hogyan tovább".
Hozzátette, hogy álláspontjukat a kétoldalú kapcsolatok keretében is ismertették a magyar féllel.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

krix6, 2019.02.27 14:40

https://pestisracok.hu/svajcban-is-kiplakatoltak-junkert-ott-sem-nepszeru-az-isiaszos-politikus/

STOPPT JUNCKER!
:D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix6, 2019.02.27 14:21

@zana:
Te farok!
:D
Jelképesen írtam pár dolgot, de örülök, hogy bele tudtál kötni - ebből látszik mennyi eszed van...
:D

"A mosógépeknek a mai napig dobja van."

Ja igen ezt eltévesztettem, igazából a keverőtárcsásat akartam írni (köszi az észrevételt - végre van valami hasznom belőled)!

"De digitális telefonról ott sem hallottak még akkor"

Látom itt se a lényeget fogtad meg...
Az ugyanis nem a televon digitális volta, hanem az, hogy volt telefon vagy nem...
A falvakban 3 telefon volt: 1 nyilvános, 1 az orvosnál, 1 a tsz irodában...
Ez szerinted jó volt így?
Később meg 6-8 évet vártál egy bekötésre...
A haverod szerint ezek voltak az idilli évek...
Egyikőtök hülyébb mint a másik...
:D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zana, 2019.02.27 10:56

Van itt más hülye is, aki a Commodore 64-t a kommunisták nyakába akarja varrni.
Nagyon jó gép volt az akkor Bécsben vettem egyet 801-es nyomtatóval együtt. A bécsi kommunisták árulták... na ez vicc.
De digitális telefonról ott sem hallottak még akkor, titkolták a kommunisták. Ez is vicc persze
A mosógépeknek a mai napig dobja van.
Szóval Zahnarzt bölcsebb nála, mert van nála hülyébb is!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lezli, 2019.02.27 10:16

@krix6: puncivágen de most zahnatz néven fröcsögő nyugdíjasgyűlölő kommentelő NEM IDEGES, HANEM EGYSZERŰEN HÜLYE! Ez van.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix6, 2019.02.27 08:47

@Der_Zahnarzt:
Mi van more, ideges lettél?
:D
Zavarnak a tények?

"nem emlékszem, hogy Kádár szétosztotta volna az ország vagyonát"

Ez igaz, ugyanis semmink se volt, azt meg nem lehet szétosztani...
:D
Mellesleg, attól eltekintve, hogy a 30-as IQ-jú G. kádár a maga kis viskójában ülve nem osztogatta az ország vagyonát, a pufajkás csinovnyikjai megtették azt. A tsz elnökök, párt csinovnyikok azért szépen gazdagodtak. Ma is ott ülnek az utódaik a vezető posztokban...
Ugye boxoscsicska?
:D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html