Oroszország erős figyelmeztetést küldött a Nyugatnak

Oroszország keményen és világosan figyelmeztette a Nyugatot, hogy ne játsszon a tűzzel a szíriai Idlíb tartományban - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, miután csütörtökön Moszkvában fogadta szíriai hivatali partnerért, Valid Moallemet.
Szabó Dániel, 2018. augusztus 30. csütörtök, 19:46

"Elfogadhatatlan, hogy a magukat ott elsáncoló terroristák, elsősorban az an-Nuszra Front (a Hajat Tahrír as-Sám elnevezés használatára áttért terrorszervezet), igyekeznek ezt a feszültségcsökkentési övezetet a szíriai hadsereg állásai elleni támadás előkészítésére, sőt a hmejmími orosz katonai bázis elleni, drónokkal végrehajtott támadáskísérletekre felhasználni" - mondta Lavrov a Moallemmel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

Közölte, hogy a szíriai kormányerők Idlíbben helyi megbékélési megállapodásokat kötnek az an-Nuszra Fronttól elhatárolódni kész ellenzéki fegyveres alakulatokkal.

Szíria miatt az elmúlt napokban kiéleződtek az ellentétek Oroszország és a Nyugat között. Moszkva azt állítja, hogy terroristák brit segédlettel vegyi támadást készítenek elő Idlíbben, hogy ürügyet szolgáltassanak egy Szíria elleni újabb rakétatámadásra, nyugati fővárosokban viszont arra figyelmeztetnek, hogy a szíriai kormányerők offenzívára készülnek a túlnyomórészt a Damaszkusz ellen harcoló erők által ellenőrzött tartományban.

Moallem leszögezte, hogy Szíria be fogja fejezni Idlíb tartomány felszabadítását, függetlenül attól, hogy Washington és szövetségesei csapást mérnek-e a területére, az an-Nuszra Front megmentése érdekében. Kijelentette, hogy Szíria folytatni fogja katonai együttműködését Iránnal.

Az egész konfliktus visszavezethető mindarra, hogy Oroszország erős szövetségese a szír diktátor Bassár el Aszad. Az orosz hadsereg kemény fellépése pedig azt mutatja, hogy az Egyesült Államokkal szemben Moszkva kész az utolsó percig harcolni a barátaiért.

Megismételte Moallem azt a Damaszkusz és Moszkva által gyakran hangoztatott állítást, miszerint a kormánycsapatok nem rendelkeznek vegyi fegyverekkel, így ilyeneket nem is vetnek be és ez katonai szempontból nem is lenne szükségszerű. Méltatta azt a szerepet, amelyet Oroszország és személyesen Vlagyimir Putyin elnök játszik a Szíria területén "a terrorizmus ellen" vívott küzdelemben.

Lavrov egyebek között azt is hangoztatta. hogy a nemzetközi közösségnek meg kell teremtenie a feltételeit a szíriai menekültek hazatérésének, és kifejezte Oroszország készségét a humanitárius erőfeszítések fokozására. Elmondta: Moszkva és Washington közel áll a megállapodáshoz arról, hogy az amerikai ellenőrzés alatt álló dél-szíriai Rukban táborból az ENSZ égisze alatt elszállítsák a menekülteket.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Kotkodus, 2018.09.01 10:07

és mindeközben - a nagy robbanások zajának leple alatt - kína csendben felvásárolja a fél világot...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

kman, 2018.09.01 06:25

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html