Már Moszkva is kritizálja a fehérorosz vezetést

Aránytalan erőszakot alkalmaztak a fehérorosz hatóságok a Minszkben a helyi elnökválasztásról tudósító orosz újságírók ellen - közölte Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő hétfőn Facebook-bejegyzésben az MTI szerint.
Szabó Dániel, 2020. augusztus 10. hétfő, 22:31
Fotó: Getty Images

Zaharova elismerte, hogy külföldi újságírók csakis a fogadóország törvényeinek tiszteletben tartásával, az akkreditációt megszerezve dolgozhatnak legálisan. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az orosz média sok munkatársa jóhiszeműen, idejekorán és a szabályok betartásával kérte az akkreditálását, ám ehelyett "bottal kapott a fejére", ami a szóvivő szerint megengedhetetlen, "nem testvéri" eljárás.

Felhívta a sajtó munkatársait, hogy tartsák be a fehérorosz törvényeket, és egyúttal kifejezte reményét, hogy a fehérorosz hatóságok tisztelettel bánnak majd az őrizetbe vett újságírókkal. Szavai szerint ügyüket az orosz külügyminisztérium megkülönböztetett figyelemmel kíséri.

Korábbi sajtójelentések szerint Minszkben a rendőrök az elnökválasztási urnazárást követő tüntetések feloszlatásakor őrizetbe vették az orosz Sputnik Belarusz, a Daily Storm és a Meduza munkatársait, valamint Szemjon Pegov haditudósítót. Többüket bántalmazták. A Dozsgy online televízió forgatócsoportját kitoloncolták, és öt évre kiutasították Fehéroroszországból.

Az Oroszországi Újságíró Szövetség hétfőn határozott tiltakozásának adott hangot a történtek miatt, és követelte a fogva tartott újságírók haladéktalan szabadon bocsátását.

Zaharova figyelmét nem kerülte el, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a kölcsönös bizalomra való törekvésre hívta fel a demokrácia és a függetlenség érdekében a fehérorosz feleket, és arra figyelmeztetett, hogy ellenkező esetben fokozódhat az erőszak. A szóvivő úgy vélekedett, hogy nagyot lendítene a délkelet-ukrajnai helyzet rendezéséről megkötött minszki megállapodások végrehajtásán, ha Zelenszkij intelme Ukrajnára vonatkozna, nem Fehéroroszországra, amely képes maga is megoldani a problémáit.

Az orosz szóvivő hangot adott véleményének, hogy tekintettel az államcsínyekben és az országuk szétverésében szerzett tapasztalataikra, nem az ukrán politikusoknak kellene tanácsot adniuk másoknak.

A hivatalos Moszkva puccsnak tekinti a Kijevben 2014-ben végbement hatalomváltást, a délkelet-ukrajnai konfliktust pedig polgárháborúnak.

A fehérorosz választási bizottság szerint a vasárnapi elnökválasztást a hivatalban lévő államfő, Aljakszandr Lukasenka nyerte meg 80,23 százalékkal. Ezzel szemben az ellenzék azt állítja, hogy csalás történt. A vasárnap esti utcai összecsapások során a fehérorosz hatóságok mintegy 3 ezer embert vettek őrizetbe, és hétfőn is előállításokról érkeztek jelentések Minszkből. Az egyetlen vezető eddig, aki biztosította támogatásáról az állítólag újraválasztott elnököt Vlagyimir Putyin orosz államfő.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

flydomi, 2020.08.11 00:36

Ja.Csicska lakajmedia kormanyhirportalok meg kussolnak a mostani helyzetrol,ami Feheroroszorszagban tortenik. :-) Az origo,TV2,888,es a tobbi hazaarulo fasiszta nacista kevert arja faju egyed meg emlitest sem tett,h Orban haverja,Lukasegg irtja a sajat allampolgarait,es,h ismet tisztesegesen es demokratikusan nyerte a valasztast. :-)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

flydomi, 2020.08.11 00:31

@laci_52:
Lukaseggo ezt nem akarja,mert akkor vege az egyeduralmanak,amit a sajat nepe ellen kovet el,igy a fasiszta nacista elmerottyant hatalmanak veget jelentene Putyin "segitsege".

Kivancsi vagyok,h elmerottyant Orban mikr gratulal Lukaseggo haverjanak,es mikor dicseri meg,h sajat nepet legyalulja. :-)
De Orbi most sokat tanulhat Lukasegg hibaibol. :-) Vakvaganyra futott a csuti is,a narancs nacista fasiszta juden hiveivel egyutt. :-)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

laci_52, 2020.08.10 23:15

A cikk utolsó mondatának üzenete egyértelmű: Moszkva beavatkozik, ha rövid időn belül nem érnek véget a tüntetések és az ellenzék nem nyugszik bele Lukasenka választási győzelmébe.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html