Miért most rúgta ki kormányfőjét Putyin?

Az elemzők egyetértenek abban, hogy az orosz kormány lemondása formalitás, valójában Vlagyimir Putyin államfő úgy döntött: itt az ideje átszabni Oroszország hatalmi berendezkedését a 2024-es következő elnökválasztás előtt. Az sem biztos ugyanakkor, hogy hatalmon akar maradni.
Komócsin Sándor, 2020. január 15. szerda, 16:51
Fotó: AFP

Dimitrij Trenin a Moscow Carnegie Center igazgatója úgy véli, hogy az orosz kormány lemondása és az ezzel összekapcsolt reformok mögött, amelyeket Vlagyimir Putyin bejelentett, az államfő hatalmi játszmája áll. Putyin például igyekszik korlátozni az elnök, azaz várható utóda hatalmát például azzal, hogy szerinte meg kell tartani azt a szabályt, amely szerint egy személy egymás után maximum két cikluson át tölthesse be ezt a posztot. Más szóval már arra gondol, mi következik 2024 márciusa, az ő államfői megbízatása lejárta után.

Timothy Ash, a Bluebay Asset Management vagyonkezelő cég feltörekvő piacokkal foglalkozó vezető elemzője elsősorban a frissítési szándékot látja abban, hogy Putyin menesztette miniszterelnökét, Dmitrij Medvegyevet. Javítani akarja a kormányzás hatékonyságát, erősíteni a gazdasági növekedést, hogy javuljanak az életkörülmények, mert már népszerűségét is kikezdte az orosz gazdaság vergődése.

Marad vagy megy?

A szakértő szerint várhatóan Makszim Oreskin veheti át a miniszterelnöki posztot, ami természetesen nem fog változtatni azon, hogy Putyin kezében marad az ország irányítása. Számos más név mellett a Reuters megemlíti Szergej Szobjanyin moszkvai polgármesterét, aki politikai tőkét halmozott fel azzal, hogy irányítása alatt új lendületet kapott az orosz főváros működése.

Ash felhívja a figyelmet arra, hogy az ilyen változtatásokat az elnöki rendszerekben az államfő újraválasztása után szokták meglépni. Putyint 2018 márciusában választották újra, vélhetően azért várt eddig, mert olyan időszakban akart belenyúlni a hatalmi viszonyokba, amikor az Oroszországgal szembeni külső nyomás, s az ebből fakadó kockázatok enyhülnek. Új kormányát úgy fogja eladni, mint amely új kezdetet hoz az ország életében és új lehetőséget nyit a Nyugattal való együttműködésben.

Ugyanakkor mindezzel nem kaptunk választ arra, hogy Vlagyimir Putyin folytatni akarja-e politikai pályafutását 2024 után vagy sem - vélik a Reutersnek nyilatkozó elemzők. Alkotmányos változtatási javaslatai kijelölik a lehetőségeket a folytatásra, ha úgy dönt, hogy ezt választja, amire egyébként bírálói és támogatói is számítanak. Nem zárható ki a lehetőség, hogy a megerősített miniszterelnöki posztot venné át vagy az Államtanács élére állva egy látszólagos tiszteletbeli vezetői funkciót töltene meg tényleges hatalommal.

HOZZÁSZÓLÁSOK