Putyin 360 fokos fordulatot tett

Vlagyimir Putyin orosz államfő váratlanul fogadta a Moszkvában tartózkodó Marine Le Pent, a radikális jobboldali Nemzeti Front államfőjelöltjét a franciaországi választásokon. Le Pen nagy híve Putyinnak, ám csak most találkoztak először.
Komócsin Sándor, 2017. március 24. péntek, 15:26

Nem tervezett találkozót tartott egymással Marine Le Pen, a francia radikális jobboldali párt, a Nemzeti Front államfőjelöltje és Vlagyimir Putyin orosz elnök - tudósított a Bloomberg. A francia politikust Vjacseszlav Volodin, a Duma elnöke - Putyin szövetségese - hívta meg Moszkvába, és az előzetesen meghirdetett programban nem szerepelt találkozó közte és Putyin között.

A kézfogásra azt követően került sor, hogy Le Pen szorgalmazta az EU és Oroszország együttműködését a terrorizmus elleni harcban, és azt mondta, hogy vissza kellene vonni a Moszkva ellen bevezetett uniós szankciókat. Az utóbbiakról 2014-ben a Krím félsziget annektálása és a délkelet-ukrajnai katonai beavatkozás után határoztak az EU-tagállamok, illetve az USA vezetői.

Össze kell fogni

Nem kívánunk beavatkozni más országok politikai folyamataiba, de fenntartjuk magunknak a jogot, hogy bármely ország, bármely politikai erejének vezetőjével találkozzunk, ahogy azt az európai országok és az Egyesült Államok vezetői is teszik - mondta Putyin az orosz tévében négyszemközti beszélgetésük előtt.

Ez a találkozó különösen fontos a mai időkben, amikor mindannyian komoly terrorveszéllyel nézünk szembe - felelte Le Pen. A Nemzeti Front vezetője korábban, Volodinnal folytatott megbeszélésükön kijelentette, hogy mindig is hatástalannak, kontraproduktívnak tartotta a Moszkva elleni uniós szankciókat.

Régi-új barát

A két radikális politikus csúcstalálkozója alig néhány nappal követi Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kijelentését, miszerint Le Pen, illetve Donald Trump amerikai elnök reálpolitikusok. Más szóval nem populisták, ahogyan sokan címkézni szokták őket.

Ez a megjegyzés ugyanakkor némi elmozdulást mutat az orosz politikában, ugyanis korábban Francois Fillon republikánus jelöltet támogatták - mint a legesélyesebb elnökjelöltet -, akinek szintén jó a kapcsolata Putyinnal. Fillon azonban korrupciós botránya miatt hátracsúszott a versenyben, míg Le Pen biztosan bejut az elnökválasztás második fordulójába. Ezzel mintegy 360 fokos fordulatot téve visszatért eredeti "protezsáltjához".

A Nemzeti Front az elmúlt években folytatott kampányaihoz több millió eurós orosz hiteleket kapott, mivel a francia bankok elzárkóznak a finanszírozásától.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Rodent, 2017.04.03 08:27

@GELI: Latom neked is nehezedre elolvasni a cikket, mint a tobbi bunkonak, akik azt hiszik, hogy nagyon okosak. Igen, kepzeld, tudjuk, hogy 180 fokos fordulatot szoktak mondani arra, aki a szoges ellentetet teszi annak amit korabban, de kepzeld, itt ennek a duplajarol van szo:

"Ezzel mintegy 360 fokos fordulatot téve visszatért eredeti "protezsáltjához"."

Bocs, ha lelomboztalak, de megsem vagy olyan okos mint gondoltad :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

GELI, 2017.04.03 08:08

360 fok :) Szuper :) Az egy teljes kör.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ptiszai60@gmail.com, 2017.03.25 15:58

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

V0LE, 2017.03.25 14:52

@MLB2017: Fuss neki megegyszer bunkokam. :D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

MLB2017, 2017.03.25 14:39

@Rodent: Okoska! Tudom, h az iskolázottságod az átlag alatti, de azért nézz már utána, mennyi az a 360 fok. :DDD
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html