Rossz hír jött Németországból

A tavasszal várt 0,8 százalék helyett 0,4 százalékkal nő az idén Németország hazai összterméke (GDP) a német nyelvterület vezető gazdaságkutató intézeteinek csütörtökön Berlinben bemutatott közös előrejelzése szerint.
MTI-Eco, 2013. október 17. csütörtök, 14:08
Fotó: Napi.hu

A német gazdaság a fellendülés küszöbén áll, de az idén még viszonylag gyenge lesz a növekedés, mert a hosszú, kemény tél az év elején visszavetette a gazdaság lendületét. Jövőre viszont már 1,8 százalékkal nő az Európai Unió legnagyobb gazdasága az előrejelzés szerint.

Az infláció az idén 1,6 százalék, 2014-ben 1,9 százalék lehet, a munkanélküliségi ráta pedig az idei 6,9 százalékról 6,8 százalékra csökken a prognózis alapján. Az államháztartás, az adóbevételek és a foglalkoztatottság növekedése révén az idén 0,1 százalékos, jövőre 0,3 százalékos GDP-arányos többlettel zárhat.

A német gazdaságnak kedvező, hogy az idei első félévtől gyorsuló ütemben lábal ki a válságból a világgazdaság és az élénkülés 2014-ben is kitart. Elsősorban a fejlett ipari országokban javul a helyzet, a brit gazdaság kikerült a recesszióból, az euróövezet összesített GDP-je pedig ugyan 2013 egészét tekintve még 0,4 százalékkal csökken, de jövőre már 0,9 százalékkal bővül a német, osztrák és svájci intézetek közös előrejelzése szerint.

A külső tényezők kedvező alakulása ösztönzi a beruházásokat és növeli az exportot. Ugyanakkor az is hozzájárul a fellendüléshez, hogy a foglalkoztatottság évek óta tartó folyamatos növekedése, valamint a bérek tavaly megindult emelkedése révén erőteljesen bővülhet a lakossági fogyasztás.

A német gazdaság konjunktúráját leginkább fenyegető kockázat az euróövezeti államadósság-válság újabb elmélyülésének veszélye. A közösségi válságkezelő rendszerek kiépítése és az Európai Központi Bank (EKB) államkötvény-vásárlási programja megnyugtatta a piacokat, de ezek az intézkedések nem jelentenek tartós megoldást, a piaci finanszírozási feltételek javulása pedig csökkentheti a szerkezeti reformok végrehajtására irányuló nyomást - emelték ki a prognózisban.

A német államháztartás GDP-arányos többlete a szeptemberi választások után kezdődő új törvényhozási ciklus végére 1,5 százalékra emelkedhet. Ez a többlet azonban csak az államháztartás mérlegét befolyásoló tényezők változatlanságát feltételezve, vagyis a konszolidációra törekvő konzervatív-liberális kormány politikájának folytatásával állhat elő - írták az előrejelzésben. Hangsúlyozták, hogy az adóemelések és az általánosan kötelező minimálbér - vagyis a baloldali pártok fő választási ígéretei - veszélyeztethetik a konszolidációt. Hozzátették: a többletbevételt az államadósság csökkentésére, valamint az ország versenyképességének erősítése érdekében az oktatási rendszer és az infrastruktúra fejlesztésére kellene fordítani.

A prognózis összeállításában öt német - a berlini DIW, a müncheni ifo, az esseni RWI, a kieli IWH és a Halléban működő RWI - intézet elemzői dolgoztak együtt az osztrák WIFO és az IHS, valamint a svájci KOF szakértőivel. Az előrejelzés alapján készíti el a német kormány a saját prognózisát, amelyet várhatóan a következő héten mutatnak be.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

homeros, 2013.10.17 14:49

miért nem rezsicsökkentenek? a szarházi szekta is így titkolja a majmok elől a gazdasági folyamatokat... alacsonyabb infláció = ugyanaz a GDP így magasabb reál értéket képvisel = magasabb GDP növekedés (vagy mint Magyarország esetében: recesszió helyett növekedés)... 1 évig el lehet vele titkolni a majmok elől, hogy amúgy 2013. is recessziós év lett volna...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html