Rosszul járnak a nyugdíjasok Lengyelországban

Hátra arcra kényszerülhet a lengyel kormány, amely hatalomra kerülésekor egyebek mellett egy nagyvonalú nyugdíjkorhatár-csökkentéssel honorálta a szavazóknak a belé helyezett bizalmat.
Barabás Júlia, 2019. június 12. szerda, 20:50
Fotó: Pixabay

Beata Szydlo volt lengyel miniszterelnök, jelenleg kormányfőhelyettes interjút adott a Wprost című lengyel hetilapnak, amelyben közölte, hogy elkerülhetetlen a nyugdíjrendszer megváltoztatásának vitája - vette át a hírt az onet.pl internetes portál.

A felvetése azért is érdekes, mert éppen az ő miniszterelnöksége alatt, 2016-2017-ben vezették be a nagy nyugdíjreformot, amelyben a nőknél 60 évre a férfiaknál 65 évre csökkent a nyugdíjkorhatár.

Beata Szydlót arról is kérdezték, hogy jó ötletnek tartja-e pártja, a kormányzó Jog és Igazságosság intézkedését, amely szerint lényegében 13. havi nyugdíjat vezetnek be Lengyelországban? Sok szakértő ugyanis úgy véli, hogy ennek pusztán az az oka, hogy a kormány osztogat az ősszel esedékes parlamenti választások előtt. Szerinte ez jó ötlet volt, különösen azok esetén hasznos, akiknek alacsony az ellátásuk.

HOZZÁSZÓLÁSOK