Sokba lesz az elszólás - kiütötték a piacokat

Európában és Ázsiában is folytatódott a tőzsdék hanyatlása azt követően, hogy Janet Yellen, az amerikai Fed új elnöke elkövette első nagy hibáját: a váltnál korábbi időpontot adott meg arra, amikor a Fed megkezdheti alapkamata emelését.
Napi.hu, 2014. március 20. csütörtök, 10:34

Az európai tőzsdék követték a lejtőn amerikai és ázsiai társaikat a Fed tegnapi kétbalkezes kommunikációja nyomán kialakult idegeskedés hangulatban - derül ki a Bloomberg tudósításából. A Stoxx Europe-600 mutató négytized százalékos mínuszt szedett össze a nyitás utáni percekben. Ezt megelőzően a MSCI Asia Pacific Index kétszázalékos eséssel fejezte be a napot.

A hongkongi Hang Seng, amely 2013. december eleje óta ötödével gyengült, további majdnem kétszázalékos mínuszt hozott össze, de a tokiói Nikkei is bő másfél százalékkal merült alá. A részvényeladási hullám az USA-ban kezdődött, miután a Fed meghozta döntését monetáris enyhítésének tovább havi tízmilliárd dolláros zsugorításáról, majd Janet Yellen, a Fed új elnöke megtartotta első kamatdöntést követő sajtótájékoztatóját.

Három szó

A MarketWatch értékelése szerint Yellen egyórás beszédéből mindössze három szót hallottak meg a befektetők: nagyjából hat hónap. A bankelnöknek szegezett egyik kérdés úgy szólt: mikor kezdheti meg a Fed alapkamata emelését azt követően, hogy teljesen befejezi kötvényvásárlásait. A választ szerint a bank közleményében az szerepel, hogy számottevő időnek kell eltelnie, amit nehéz pontosítani. Talán azt jelentheti, hogy nagyjából hat hónap lehet ez az időperiódus.

A tőzsdék azért kerültek lejtőre ennek hatására, mert a befektetők későbbre várták a kamatemelés kezdetét. A monetáris enyhítés visszavonásának befejezése októberre tehető, ehhez képest a fél év április-májust jelent. Ugyanakkor a szakértők eddig leghamarabb 2015 őszére tették az első alapkamat-emelés időpontját.

Yellen valószínűleg nem akart konkrétan fogalmazni, így hibázott, amit csak az ment, hogy elődei is hasonló ügyetlenkedéssel kezdték kommunikációjukat. Elemzők szerint immáron a Fed elnökére és kollégáira hárul a feladat, hogy kihátráljanak az elszólásból - feltéve persze, hogy nem tetszik nekik, amit a piac kihallott abból.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK