Szijjártó: befektetési alapot hozunk létre a Türk Tanács országaival

A Türk Tanács országai úgy döntöttek, hogy befektetési alapot hoznak létre, amelyhez Magyarország is csatlakozik - közölte a külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán, miután szerdán részt vett a testület gazdasági és kereskedelmi minisztereinek videokonferenciáján.
K. Kiss Gergely, 2020. május 6. szerda, 16:52
Fotó: Getty Images

Szijjártó Péter elmondta: ezen keresztül a tagállamokban és Magyarországon beruházásokat, befektetéseket tudnak finanszírozni, elsősorban az élelmiszeripar, a mezőgazdaság és az infrastruktúra-fejlesztés területén. A miniszter kiemelte: az alap jelentőségét növeli, hogy abban Törökország is részt vesz, hozzátéve, Ankara célja, hogy záros határidőn belül a világ 10 legerősebb gazdasága közé kerüljön - írja az MTI.

A miniszter közölte: köszönetet mondott a Türk Tanács tagországainak azért, hogy a magyar egészségügyi védekezés sikeréhez komoly segítséget nyújtottak az elmúlt időszakban. Üzbegisztán 650 ezer, Kazahsztán 100 ezer, Azerbajdzsán 40 ezer maszkot küldött Magyarországnak. Törökország pedig engedélyezte a maszkok gyártásához szükséges 8 tonnányi alapanyag exportálását Magyarországra.

Kiemelte: azért volt nagy jelentősége ennek a gazdasági miniszteri találkozónak, mert a világjárványnak nemcsak egészségügyi, hanem nagyon komoly gazdasági hatásai is vannak. A világgazdaságban semmi sem lesz ugyanolyan, mint a világjárvány előtt - hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve: jelentős átrendeződés figyelhető meg. Ezt jól mutatja, hogy a védekezéshez szükséges eszközöket Keletről szerzik be az államok, a világ szinte valamennyi országa a Távol-Keleten, jellemzően Kínában áll ezért sorba.

Szijjártó Péter hozzátette: ez a folyamat, a keleti térség gazdasági erősödése már a világjárvány előtt megindult. 2007-ben a világon végrehajtott beruházások 81 százalékot még nyugati tőkéből finanszírozták. Tavaly már 58 százalék volt a keleti tőkéből finanszírozott beruházások aránya és 40 százalék a nyugatié.

Komoly piaci lehetőségek?

Beszámolt arról is, hogy a Türk Tanács országaival Magyarország megduplázta a kereskedelmi forgalmat az elmúlt 10 évben. Annak érdekében, hogy ezen gazdaságok vállalataival a magyar vállalatok minél profitábilisabb, minél kedvezőbb együttműködést alakíthassanak ki, az Eximbanknál 707 millió dollárnyi hitelkeret áll a magyar vállalkozások rendelkezésére. Ezzel segítik, hogy a Türk Tanács országainak piacain helytállhassanak, beruházásokat hajthassanak végre, el tudják adni termékeiket, szolgáltatásaikat.

A Türk Kereskedelmi és Iparkamara munkájában is részt vesz Magyarország. Ennek az a jelentősége, hogy a türk országok vállalatai itt tudnak legegyszerűbben kapcsolatokat építeni. A türk országok vállalataival történő együttműködés komoly piaci lehetőséget tartogat a magyar vállalkozásoknak - hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Szólt arról is, hogy a Türk Tanács európai képviselete Budapesten található. Április elején nagyszabású üzleti fórumot akartak szervezni a magyar fővárosban, ez a koronavírus-helyzet miatt elmaradt, de mindenki egyetértett abban, hogy amint a körülmények lehetővé teszik, megrendezik az eseményt.

Szijjártó Péter kitért arra: a miniszterek egyetértettek abban is, hogy a határokon és az országokban bevezetett korlátozó intézkedések nem jelenhetik a nemzetközi áruforgalom lassítását, ellehetetlenítését. Mindenkinek az az érdeke, hogy a nemzetközi áruforgalom szabadságát, gyorsaságát, akadálymentességét biztosítsák. Ha ezt nem tennék, országaik ellátásbiztonságát sodornák veszélybe. Ezzel kapcsolatban a külgazdasági és külügyminiszter fontos előrelépésnek nevezte, hogy már Törökországba is beléphetnek európai állampolgárságú kamionosok három napra.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

znojmo, 2020.05.06 21:14

A türk tanács elmehet tevék hátsójába, Orbánnal együtt!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

narancsragacs, 2020.05.06 18:28

Ez csak 1 trükk alap nem más. Hüpp-hüpp-hüpp orbántrükk .
Mehetnek a birkák ázsiába :)))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

BattMan, 2020.05.06 18:21

A török baksis nép, a rendszerüket a magyarok a török uralom alatt vettek át. Orbán családjában is lehetett indiai, török vagy valami keleti "aranykanalas,- drótfonó" vonal, ritka trükkös, "itt a piros, hol a piros" ürge.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tlg01, 2020.05.06 17:38

@znojmo: szerintem ezt a rablóbandát akkor lehetne leváltani ha
csinálnának 1 csalásbiztos online rendszert
a fiataloknak ezt ajánlom - az öregek érdekében
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

znojmo, 2020.05.06 17:17

Magyarországot a törökök pusztították el. A magyar lakosság legalább 2/3-át kiirtották, a védettebb körülémények között a periférián élő nemzetiségek is sokat szenvedtek, de adottságaik miatt, hegyes vidékek jobban nagyobb számban élték túl a türk barbarizmust.
Egyébként sem vagyunk rokonok, csak az ilyen állatok mint a Fidesz bratyiznak velük.
Akik ezek után ezeket tekintik kedves népeknek nem részei a magyar nemzetnek, hanem árulói!
A magyar nemzet európai minden tekintetben!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html