Szlovákia lekörözné Magyarországot

A tervek szerint Szlovákiában a betétekre 0,4 százalékos bankadót vetnének ki. Robert Fico, a Smer elnöke jelezte, ha az előrehozott választások után pártja hatalomra kerül, akkor ennél is nagyobb adót vet ki a pénzintézetekre. Ebben az esetben az adóteher még az Európában messze legmagasabb magyar különadó mértékét is lekörözné.
NAPI, 2011. október 18. kedd, 20:01
Fotó: Napi.hu

A szlovák bankszektor stabilitását ingathatja meg, amennyiben az Ivan Miklos pénzügyminiszter elképzelései szerinti bankadót vezetik be Szlovákiában − jelentette be Igor Vida, a szlovák bankszövetség (SBA) vezetője. A tervek szerint a magánszemélyek betéteire vetnének ki 0,4 százalékos bankadót, ami a szövetség szerint az ügyfelek számára drágább szolgáltatásokat jelentene, valamint a hitelezési aktivitást is csökkentené. A különadóból jövőre mintegy 80 millió euró bevételt terveznek. Az állami költségvetésben lévő lyuk betömését célzó Miklos-féle bankadó mértéke éppen hússzorosan haladja meg a németet.

Sokan azt kifogásolják, hogy Németországban a válság idején néhány pénzintézet állami pénzinjekcióra szorult, míg a szlovák bankok önerőből vészelték át a krízis időszakát. Vida szerint a tervezettnél csak Magyarországon magasabb a bankadó mértéke. Ráadásul van ennél komorabb forgatókönyv is. Robert Fico, a Smer elnöke több ízben is jelezte, ha a 2012. márciusi előrehozott választások után pártja hatalomra kerül, akkor 0,7 százalékos adót vet ki a pénzintézetekre − ami mintegy 188 millió euró bevételt hozhatna a költségvetésnek. A szlovák bankszövetség számítása szerint ebben az esetben az adóteher még az Európában messze legmagasabb magyar különadó mértékét is lekörözné.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

levai jozsef, 2011.10.19 00:10

jol ertem?fico 0.7%-os adot vetne ki a bankokra?ez a komor forgatokonyv?nekem ugy tunik,hogy a 0.7% az nem egy epp hatalmas osszeg.ezert sirnak a bankok?
a bankok okoztak a valsagot es meg oket kell kitomni zsozsoval.a liberalis media nagyon felti oket.a liberalis bankvezerek erinthetetlenek!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Veczelin, 2011.10.18 23:21

Most már értem, hogy a Ny. Európai bankelnökök egyike miért használt Orbán Viktornak írt levelében olyan leparancsoló hangvételt: "... meg ne próbálja a bankokat megadóztatni..!
Itt a következmény: a kormányok sorban vezetik be a bankadót!
Hogyan is fog folytatódni a közgazdaságtörténet?
Az 1929/31-es Nagy Gazdasági válságot Keyns közgazdász javaslata szerint fékezte meg Roosvelt elnök.
?? A 208-11-es válságból Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke által bevezetett új adókkal vezette ki a válságból. - ADJA ISTEN, HOGY ÍGY LEGYEN!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html