Csőbombák: Trump nem érzi felelősnek magát

Donald Trump amerikai elnök pénteken kijelentette, hogy ő nem hibáztatható azért, hogy a csőbombák ügyében őrizetbe vett gyanúsított a híve. A férfi ellen öt pontban emeltek vádat.
Szabó Zsuzsanna, 2018. október 27. szombat, 08:52
Fotó: AFP

Három nap alatt tizenhárom csőbombát küldtek az Egyesült Államokban, a bombaküldéssel egy pénteken Floridában őrizetbe vett férfit gyanúsítanak. Olyan embereknek és szervezeteknek küldtek csőbombákat, akikben többek között közös volt, mindenki tudja róluk, hogy Trump és/vagy az amerikai szélsőjobboldal bírálói. Köztük volt többek között Barack Obama, Hillary Clinton, Soros György, Robert De Niro, és John Brennan volt CIA-igazgató is. Egyik bomba sem robbant fel, és senki sem sérült meg.

Az őrizetbe vett 56 éves, büntetett előéletű Cesar Sayoc a hatósági nyilvántartások szerint regisztrált republikánus párti szavazó, aki a közösségi médiában számos uszító hangvételű bejegyzést tett Trump politikai ellenfeleivel szemben - írja az MTI-re hivatkozva az Index. A hatóságok lefoglalták a férfi fehér kisteherautóját is, amely Trumpot támogató matricákkal volt teletűzdelve, oldalán az amerikai elnök által többször bírált televíziót, a CNN-t becsmérlő felirat virított, valamint piros célkeresztbe fogott demokrata párti politikusok arcképei is ki voltak ragasztgatva.

Az AP amerikai hírügynökség összeállítása szerint a pénzügyi nehézségekkel küzdő, kisteherautójában élő férfi korábban amatőr testépítő volt és sztriptíztáncosként kereste kenyerét, s egészen Donald Trump színre lépéséig kevés érdeklődést tanúsított a politika iránt. Korábbi ügyvédje, Ronald Lowy zavarodott férfiként jellemezte, aki nehezen tudja kordában tartani érzelmeit. Az AP szerint Sayoc az interneten összeesküvés elméletek, álfelhasználók mikroblogjai nyújtotta megtévesztő információk és jobboldali honlapok híreinek "mérgező elegyét" fogyasztotta - írja az Index.

Az utóbbi hónapokban számos demokrata párti személyiség, a többi között Hillary Clinton és Barack Obama ellen kelt ki a Facebookon. Egyik legfrissebb Twitter üzenetében Soros Györgyöt becsmérelte, két nappal azt követően, hogy a hatóságok szerint levélbombát küldött a milliárdos címére.

Trump szerint ő erről nem tehet

Donald Trump amerikai elnök pénteken kijelentette, hogy nem hibáztatható azért, hogy a csőbombák ügyében őrizetbe vett gyanúsított a híve. Az amerikai elnök a Fehér Házban újságíróknak nyilatkozva leszögezte, hogy a feltételezett elkövető cselekedeteiért nem terheli felelősség. "Nincs helye hibáztatásnak" - hangoztatta Trump, mielőtt elindult volna egy észak-karolinai kampányrendezvényre.

Újságírói kérdésre felelve Trump kijelentette, hogy nincs oka a politikai rendezvényeken használt retorikáján tovább enyhíteni. Mint mondta, inkább lenne oka arra, hogy élesebb hangnemet üssön meg, mert a sajtó őt és a republikánusokat tisztességtelenül kezeli.

Trump ismételten heves verbális támadásokat intézett ellenzéki demokrata párti személyiségek és a média ellen. Bírálói szerint az amerikai elnök ezzel csak tovább mélyíti az amerikai társadalom megosztottságát.

Az elnök később, az észak-karolinai Charlotte városában tartott kampányrendezvényen arról beszélt, hogy a sajtó ezt az esetet csak politikai támadásként használja ellene és a republikánus párttal szemben, ugyanakkor "hitványnak" nevezte ezeket a "terrorcselekményeket", és kijelentette, hogy az amerikaiaknak össze kell fogniuk.

Vádat emeltek a férfi ellen

A nap folyamán később Jeff Sessions főügyész, igazságügyi miniszter bejelentette, hogy az őrizetbe vett férfi ellen öt pontban emelnek vádat, köztük volt elnökök megfenyegetése miatt, és ha bűnösnek bizonyul, összesen 48 év börtönbüntetést kaphat.

Képünk forrása: AFP Photo/Andrew Caballero-Reynolds

HOZZÁSZÓLÁSOK