Trump érdekes helyzetet teremtett a G20-csoportnál

A világ pénzügyi vezetői kedden megerősítették elkötelezettségüket a protekcionizmus elleni harcban, de "további párbeszédet és cselekvést" sürgettek a kereskedelem kérdésében alig pár nappal azelőtt, hogy hatályba lépnek az Egyesült Államokba importált acélra és alumíniumra kivetett védővámok, Donald Trump amerikai elnök pedig kínai árukat és technológiákat sújtó újabb vámok bevezetését jelenti be.
Szász Péter, 2018. március 20. kedd, 20:50
Fotó: Pixabay

A világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport pénzügyminiszterei és jegybankárai a Buenos Airesben tartott kétnapos tanácskozásukon a digitális gazdasággal járó kihívásokat, a nemzetközi kereskedelmet fenyegető veszélyeket és az infrastruktúrába irányuló magánbefektetések ösztönzésének kérdéseit tekintették át - írja az MTI.

A nemzetközi kereskedelem és befektetések fontos hajtóerői a növekedésnek, a termelékenység fokozásának, az innovációnak, a munkahelyteremtésnek és a fejlődésnek - írják záróközleményükben.

"Megerősítjük a hamburgi csúcstalálkozón elfogadott kereskedelmi döntéseket, és elismerjük, hogy további párbeszédre és tettekre van szükség. Azon dolgozunk, hogy erősítsük a kereskedelem hozzájárulását gazdaságainkhoz".

A G20-csoport több képviselője nem találta helyénvalónak, hogy meghagyják a tavaly júliusi hamburgi csúcstalálkozón elfogadott, Donald Trump által is aláírt közlemény nyelvezetét, miszerint a G20-országok "folytatják a protekcionizmus, beleértve a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok elleni küzdelmet". A csúcsvezetők Hamburgban elismerték a "legitim védőeszközök szerepét a kereskedelemben", engedményt téve ezzel az amerikai elnök bezárkózó politikájának. Viszonzásul került be a dokumentumba a protekcionizmus elutasítása.

Az új megfogalmazás, a kereskedelmi párbeszéd szükségességéről folyó kitétel éppen akkor került a G20-csoport kommunikációjába, amikor a szellemi tulajdonjogok megsértésének vádja miatt az amerikai elnök 60 milliárd dollár értékű kínai árura és technológiára készül vámot kivetni. A döntést várhatóan pénteken jelenti be Donald Trump.

A G20-ak pénzügyminiszterei megismételték szokásos fogadalmukat, miszerint tartózkodnak a versenyelőnyt eredményező leértékeléstől és az exportelőny szerzését célzó árfolyam-politikától. Ugyanakkor új elemként megjelent a stabilitás és a rugalmasság hangsúlyozása.

"Erős alapok, megfelelő politikák és egy rugalmas nemzetközi monetáris rendszer létfontosságú az árfolyamok stabilitásában, hozzájárulva az erős és fenntartható növekedéshez. A rugalmas árfolyamok, ahol ez lehetséges, sokkhatásokat csillapíthatnak" - hangoztatták a miniszterek, akik egyúttal a kriptodevizák nemzetközi megfigyelésére szólítottak fel, mondván: a bitcoin és a hozzá hasonló digitális pénzek veszélyt jelenthetnek a pénzügyi stabilitásra.

HOZZÁSZÓLÁSOK