Trump lemondatta a külügyminiszterét

Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump kirúgta a külügyminiszterét, a szintén az üzleti életből érkező Rex Tillersont. A helyét a CIA-igazgató Mike Pompeo veszi át. A világnak rossz hír ez a nagyon kényes Észak-Koreával folytatott tárgyalások közepette.
Szabó Dániel, 2018. március 13. kedd, 13:58
Fotó: AFP

Hétfőn meglepetésre, az eredetileg tervezetthez képest korábban hazatért afrikai külügyi körútjáról Rex Tillerson. Az elnök állítólag már pénteken jelezte neki, hogy leváltja a külügyminisztérium éléről, amely az Egyesült Államok egyik legfontosabb hivatala.

Az amerikai külpolitikában Rex Tillerson leváltása egy nagyon fontos pillanatban történik: akkor amikor Donald Trump elnök történelmi találkozóra készül Kim Dzsongun észak-koreai vezetővel. Ezeket a tárgyalásokat már Mike Pompeo, a CIA eddigi igazgatója fogja már folytatni, ő követi a külügyért a vezető diplomáciai poszton. A kémügynökség irányítását pedig Gina Hapsel, Pompeo helyettese veszi át.

Büszke vagyok arra, hogy Mike Pompeot, a Központi Hírszerző Ügynökség igazgatóját nevezhetem ki külügyminiszternek. Mike osztályelsőként végezte el a West Point katonai akadémiát. Szolgálat az Egyesült Államok hadseregében, majd dicsérettel diplomázott a Harvard Egyetem jogi karán. Emellett az amerikai képviselőházban dolgozott, ahol állhatatos munkát végzett - ezekkel a mondatokkal jelentette be Trump az új miniszter kinevezését a Washington Post szerint.

Nagy kritikus volt

Tillerson kiválasztását bár sokan borítékoltak abból a szempontból meglepő volt, hogy a vállalkozó, milliárdos épp ellenkezője volt annak, amilyen embereket korábban Trump a csapatába ígért. Azt mondta, hogy leszámol a Wall Street-i elittel a kormányzatban, ehhez képest Tillerson is az üzleti életből jött, ráadásul az Exxon Mobil olajtársaság elnök-vezérigazgatói posztjáról. Emellett eleinte visszásságot keltett, hogy kifejezetten jó kapcsolatai voltak az orosz kormánnyal, kivált Vlagyimir Putyin elnökkel.

"Kitartása, széles körű tapasztalata és mély geopolitikai ismeretei miatt Tillerson kiváló választás" - indokolta az Egyesült Államok elnöke, a kiválasztását.

Rex Tillerson egy októberi találkozón többek előtt nyíltan azt mondta, hogy Trump egy idióta (az angol moron szót használta). Később a külügyér tagadta, hogy kételkedne az elnök alkalmasságában. Emiatt menesztéséről már novemberben is beszéltek.

Mike Pompeo kinevezését már akkor némi aggodalommal fogadták a szakértők, amikor a CIA igazgatója lett. Pompeo élesen ellenzi az Irán és hat nagyhatalom - köztük Oroszország - részvételével tető alá hozott megállapodást a perzsa ország atomprogramjának korlátozásáról. Környezete kifejezetten ellenségesnek tartja Észak-Koreával kapcsolatban: vezetése alatt külön részleget hozott létre, mely az észak-koreai ballisztikus és nukleáris rakétaprogram jelentette fenyegetéseket elemzi majd. Korábbi sajtójelentések szerint ő beszélte le az elnököt, hogy engedményeket tegyen a rezsimnek a Trump-Kim Dzsongun találkozó előtt.

A fotó forrása: AFP photo/Pool/Jonathan Ernst.

HOZZÁSZÓLÁSOK