Divatőrület lett a szájmaszkokból - ime, néhány dögös példa

Divatcikk lett a szájmaszk, legalábbis Csehországban, ahol kötelezővé tették a hordását, gyorsan elfogadott lett, hogy a maszk normális kiegészítője a ruhának, következésképpen vonatkozik rá az a szabály, miszerint divatosnak kell lennie.
Komócsin Sándor, 2020. április 22. szerda, 06:40
Fotó: Getty Images - Képünk illusztráció

Csehországban az elsők között, már március 18-án kötelezték az embereket, hogy szájmaszkot hordjanak, annak ellenére, hogy az egészségügyi maszk ott is hiánycikk volt. A csehek azonban - akiket sokszor vádolnak azzal, hogy csak panaszkodni szeretnek - néhány órán belül nekiláttak textilmaszkokat készíteni saját maguknak. Aztán családtagjaiknak, majd idősotthonok lakóinak, majd tűzoltóknak, rendőröknek ápolóknak - derül ki a Radió Praha cikkéből.

Egy hónap eltelte után azt mondhatjuk, hogy az országban elfogadott öltözködési kiegészítő lett a szájmaszk, amelynek ennek megfelelően önálló divatja alakult ki. Az első időszakban az emberek minden anyagot felhasználtak, amit csak találtak otthon, ám a kormány díjazta az erőfeszítést, ezért engedélyezték a textilboltok nyitva tartását. Néhány órán belül hosszú sorok alakultak ki előttük, mert mindenki a saját ízlése szerinti, divatos maszkot akart csinálni magának és másoknak. Emellett jobb anyagokat kerestek az otthon találhatóknál.

Jöttek a divattervezők

Az új őrületben fantáziát láttak a divatterezők, akik szokatlan megoldásaikkal létrehozták a drágább szájmaszkokat, amelyeket bevettek nyári ruhakiegészítő-kollekcióikba. És miközben a csehek nem arról híresek, hogy szorosan követnék az európai divattrendeket, szájmaszkokból egész komoly készleteket halmoztak fel. Hiába, minden alkalomhoz meg kell találni a megfelelő darabot. Az utcákon látni, hogy a nők hozzáigazítják maszkjukat az öltözékükhöz és a férfiak is igyekeznek viccesen kinézni.


A marháskodásba beszállt a közlekedési miniszter, aki az egyik sajtótájékoztatóján játékautókkal és -teherautókkal mintázott szájmaszkban jelent meg. Miután Közép-Európában élünk csak idő kérdése volt, hogy feltűnjenek a népi motívumok az új felületen.

Ebben Morvaország déli részének népi művészei jártak az élen. Vendula Kramárová dmholeci divattervező állatábrázolásokat vegyít folklórmotívumokkal. A helyi egészségügyi dolgozóknak szánta maszkjait, ám gyorsan hírük ment, és máshonnan is jöttek értük. A művész ajándékként osztogatja maszkjait, mert úgy véli, nem lenne etikus pénzt kérnie értük. Ahogy fogalmaz, ez örömet okoz neki, ezért minden szabadidejét maszkok készítésére fordítja.

Rárepült a politika

A politikusok azt ajánlják az embereknek, hogy hordjanak texilmaszkokat, mert ezzel az egészségügyi maszkok megmaradnak az egészségügyi dolgozóknak és más közszolgálatot ellátó személyeknek. Miután az ottani operatív törzs szakértői most azt jósolják, hogy a szájmaszkok hordása a nyár derekáig kötelező maradhat, úgy tűnik, hogy olyan tartozéka lesz az emberek ruhájának, mint a férfiak öltönyének a nyakkendő.


Vendula Kramárová azt mondja, érthető, hogy az emberek különleges, eredeti, ízlésükhöz igazodó maszkokat akarnak. Ha már arra kényszerítik őket, hogy olyasvalamit viseljenek, ami a fél arcukat eltakarja, akkor nem emelkedhetnek ezen felül csak úgy. Jól akarnak kinézni, olyasmit akarnak, ami kárpótolja őket a kényelmetlenségért, vagy ami kifejezi az egyéniségüket és amivel felhívhatják magukra a figyelmet. Miután a napjaik nagy részében hordaniuk kell, természetes igényük, hogy jól érezzék magukat szájmaszkjukban.

HOZZÁSZÓLÁSOK