Új ötlet: úgy kell elbánni a magyarokkal, mint a görögökkel

Az EU-nak aktív fellépéssel kell megvédenie alapértékeit az olyan kormányokkal szemben, mint amilyen Magyarországon regnál, magyarán határozottan fel kell lépnie a budapesti vezetéssel szemben. A kényszer alkalmazása nem lenne példa nélküli.
Komócsin Sándor, 2018. április 23. hétfő, 11:20
Fotó: Napi.hu

Az Európai Unió lényegében leküzdötte az eurózóna déli államaiban 2010-ben kirobban adósságválságot, amely nem egy ország gazdaságát végveszélybe sodorta - kezdik szerkesztőségi cikküket az Irish Times szerkesztői. A krízis alatt számos barátságtalan kommentátor a közös európai valuta megszűnését, sőt az EU szétesését vizionálta.

Az eurózóna túlélte a válságot, ám további megerősítésre van szüksége, hogy ellenálljon a következő pénzügyi-gazdasági válságoknak. A legfontosabb lépés a bankunió kiteljesítése, amely elválaszthatja egymástól a kormányokat és az országaik bankjait, amelyek egymás kölcsönös hitelezésével kéz a kézben haladhatnak a csőd felé.

Itt a pillanat

Emmanuel Macron francia államfő közös eurózónás költségvetést és pénzügyminisztert is akar, amit a német politikai elit nagyobb része ellenez. Ugyanakkor Macron az Európai Parlamentben a napokban elmondott beszédében arra figyelmeztetett, hogy Európa egyfajta polgárháborúba keveredhet a politikai értékek terén. Az egyik oldalon a liberális, a másokon az illiberális demokrácia hívei állhatnak.

A francia elnök és Angela Merkel német kancellár a beszédet követően tartott csúcsértekezletén egyetértett abban, hogy szükség van az európai országok további konvergenciájára az értékek, a külpolitika, illetve a gazdasági és pénzügyi irányítás terén. Az Irish Times szerkesztői szerint ezeket a megszólalásokat érdemes szembe állítani az elmúlt év választási eredményeivel, amelyek hosszabb távon Európának is irányt szabhatnak.

Vegyes eredmények

Az alapértékek szempontjából a 2017-es francia és német választások az európai integráció iránt elkötelezett kormányokat eredményeztek, bár a német konzervatív CDU/CSU meggyengült és idegeskedhet az euroszkeptikus pártok erősödése miatt. Ausztriában már más a helyzet: bekerült a radikális jobboldali Szabadságpárt a kormánykoalícióba, Olaszországban pedig idén márciusban jobb- és baloldali euroszkeptikus pártok végeztek az élen.

A legfrissebb választási eredmény Magyarországon született, ahol a nemzeti konzervatív Fidesz, élén Orbán Viktorral, aki letette a voksát az illiberális demokrácia mellett, olyan kampánnyal nyert, amelynek állandó eleme volt a nemzeti ügyekbe "beavatkozó" EU elleni propaganda.

Mi legyen a válasz?

Hogyan kellene válaszolnia az EU-nak arra a kihívásra, amelyet Orbán Viktor támaszt vele szemben? - teszik fel a kérdést az Irish Times szerkesztői. Kiindulópontként hangsúlyozzák: ha az EU jelent valamit, akkor tagállamainak - miközben kiállnak a saját érdekeik mellett - tisztelniük kell a közösség értékeit!

Ha az EU Görögország és más országok (a balti államok, Portugália, Írország) válságának idején ortodox álláspontot foglalt el, azaz kőkeményen megkövetelte a költségvetési fegyelem betartását, a kiadások lefaragását azon az áron is, hogy ez sorozatos nyugdíj- és bércsökkentésekkel járt, akkor hasonlóan ortodox módon kellene fellépnie Magyarországgal szemben az európai alapértékek, a liberalizmus, a demokratikus standardok számon kérésében - vélik az ír sajtóorgánum újságírói.

Célszerű a gazdaság konvergenciájának logikájához hasonlóan kezelni a politikai értékek konvergenciáját is. Ezzel valójában nem történne más, mint hogy az EU számon kérné a tagállamai politikai közösségein a tisztességes politikai viselkedést. Végül is az európai országok ezért hozták létre uniójukat.

A fotó forrása: Pixabay

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

lordofearth, 2018.04.25 08:15

Azon gondolkodom, ha Orbán nyert, akkor "mi vesztettünk". Na de ki az a "mi"??? Mert én egyik ellenzéki akárkivel sem értek egyet, egy plattformon sem vagyunk. De rühellem a kis zsírosbödönt. Akkor, ha undorodom ettől a kis gecitől, akkor az azt jelenti, hogy amit ő képvisel, azt én nem képviselhetem. Ha pedig nem azonosulok az ő személyiségével, gondolatvilágával, tetteivel meg végképp nem, akkor ugye "ellene vagyok", azaz a "mikhez" csatlakozom.

A büdös francot. Nekem tökmindegy, hogy ki szélhámoskodik a páston, de ezt a köcsögöt a tolvaj családjával, pereputtyával takarítsák már el az Országházból és az országból. Valaki pedig üljön a helyére a "MI által képviselt oldalról.

Tehát maga Orbán a tárgya a gyűlöletnek, nem más. De ha Orbánról beszélnek, akkor nyílván a magyarokról is egy értelemben. Na ez már azért nem jó, nagyon nem jó.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Demokrata Hungarofil, 2018.04.25 07:40

"Irish Times" - Sörös Ördög média flottájának egyik jelentéktelen darabja. Miféle "Európai Értékekről" prédikál nekünk ez a szennylap? - A Nemzetközi Rablókapitalista Maffiának való behódolásról, a hagyományos erkölcsi értékek felszámolásáról, Európa migráns invázióval történő tönkretételéről? - Sörös Ördög sehogyan sem tud beletörődni pártjainak katasztrofális választási vereségébe...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

kovi1970, 2018.04.24 10:16

Ennyi ostoba embert, mint ezen a blogon! Nem csoda, hogy a tolvaj cigánynak megint 2/3-a lett...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

MLB2018, 2018.04.24 09:25

@zana: "már megint brillírozik a főnáci"
Látom nagyon rühellitek ti mocskok, h mindig igazam van. :DDD

Ha már állandóan nácizol (elkeseredett tehetetlenségedben)...
Ugye folyamatosan nyalod merkel nyanya valagát, hát uralkodása ideje alatt felütötte a fejét az antiszemitizmus a németeknél. Ehhez mit szólsz, főhülye? :))))

http://www.bumm.sk/kulfold/2018/01/27/merkel-megelegelte-hogy-egyre-terjed-hazajaban-az-antiszemitizmus-es-a-xenofobia
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix5, 2018.04.24 09:17

@patriot:
Mi van more, foglalt volt a szopacsek leó nicknév?
Hol van a nagy választási győzelmetek?
Jól illett rád a régi neved: "ti kamuztok"...
:D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html