Újabb megdöbbentő fordulat a brexitben

Aki azt hitte, hogy az Egyesült Királyság EU-s kilépési szappanoperája nem tud már újat nyújtani a nagyközönségnek, az tévedett. Egy friss közvélemény-kutatás olyan eredményt hozott, amire nem volt még példa a szigetország történetében.
Komócsin Sándor, 2019. május 31. péntek, 13:09
Fotó: Getty Images

Ha most vasárnap lennének a parlamenti választások az Egyesült Királyságban, akkor a Liberális Demokraták kapnák a legtöbb szavazatot - derült ki a YouGov közvélemény-kutató intézet legfrissebb felméréséből, amelyet a Business Insider idézett. Olyan még nem volt a brit politikatörténetben, hogy ne az egyik vagy a másik történelmi párt, a toryk vagy a Munkáspárt nyerte volna a szavazást, ezért egy harmadik párt győzelme rendkívüli jelentőségű lenne.

Szociális Liberális Demokraták néven 1988-ban jött létre a jelenleg Liberális Demokraták néven politizáló párt a Munkáspártból kivált szociáldemokraták és a két évszázados gyökerekkel bíró Liberális Párt egyesülésével. Az ezt követő két évtizedben fokozatosan növelték támogatottságukat. A legnagyobb befolyásra 2010 és 2015 között tettek szert, amikor a konzervatívok koalíciós partnereként tevékenykedtek David Cameron miniszterelnök vezetése alatt.

Egyértelmű álláspont

A párt alkotmányos reformot akar, ennek részeként el akarja érni egy arányos választási rendszer bevezetését, azaz a győztes mindent visz elvének feladását. Fellépnek az LMBT-jogokért és a civil szabadságjogokért. Európai parlamenti (EP)-képviselőik a liberális ALDE pártcsaládban politizálnak. A pártok közül egyedül a Liberális Demokraták állnak a brexittel kapcsolatos vita kezdete óta egyértelműen az EU-ban maradás pártján. Ennek köszönhetően a május végi EP-választáson 20,3 százalékos szavazati aránnyal a második helyen végeztek - a 2014-es szavazáshoz képest 13,4 százalékponttal javítottak.

A brit parlamenti választásra vonatkozó most megjelent YouGov-felmérés szerint ezen a szavazáson a választók 24 százaléka adná a voksát a Liberális Demokratákra, míg a néhány hónapja alakult Brexit Párt (az EP-választások győztese) 22 százalékkal lenne a második. A Konzervatív Párt és a Munkáspárt 19-19 százalékkal osztozhatna a harmadik helyen.

A győztes mindent visz

A Liberális Demokraták még soha nem végeztek az élen a parlamenti választás eredményét firtató közvélemény-kutatásban. Az Egyesült Királyság EU-ban maradását akarók 41 százaléka őket támogatja, a brexit ügyében langyos álláspontot elfoglaló Munkáspárt korábbi szavazóinak 27 százalékára számíthatnak. Eközben a párt arról számolt be, hogy rohamosan nő a tagsága: a legutóbbi sikeres helyi választási szereplésük után 11 ezren léptek be a pártba.

Ha a friss közvélemény-kutatás eredménye teljesülne egy valódi szavazáson, akkor patthelyzet alakulna ki a parlamentben (hung parliament), azaz egyik pártnak sem lenne elegendő többsége a kormányzáshoz. A győztes mindent visz elvének érvényesülése miatt a Munkáspárt negyedik helye ellenére 202 mandátumot szerezne, a Liberális Demokraták 119-et, a toryk 110-et. A brit parlament alsóházában 650 képviselő foglal helyet.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

antitroll, 2019.06.01 09:08

@csaba7272:
Ezzel szemben a brit parlamenti kepviselok keptelenek donteni.
Hogy is van ez akkor?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

csaba7272, 2019.06.01 08:22

Ha úgy döntöttek, h kilépnek /igazuk van/, lépjenek már ki, mert mindez csak a libcsibal bandáknak kedvez. Ne húzzátok az időt, mert Brüsszel addig csűri-csavarj a a dolgotokat, hogy nem léptek ki. Na lenne akkor üdvrivalgás Brüsszelben, hogy benntartottuk az angolokat! Még Juncker tata alkoholgyártotta isiásza is hirtelen meggyógyulna4
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Spring01, 2019.05.31 21:34

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Borisz1106, 2019.05.31 15:00

Na gyerekek! :-))) Nem kellett volna ezzel a "kutatási" eredménnyel várni pár hónapot? 5 nap alatt ekkora változás?
Most volt a választás! Hello! 5 nap alatt erősödtek a liberálisok 4%-ot a toryk meg 10%-ot. A Brexit párt meg bukott majdnem 10%-ot. Hát persze.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

flydomi, 2019.05.31 14:38

@na4: Foglalkoz hon szeretett fasiszta orszagodal.Miert bant teged az,hogy a popsik xopjak a futyit? :))A hazugsagal ezt ertek el.:)) Ennyit a sivalkodo hazaarulo fasiszta orjongo popsikrol. :D Nigel is beul inkabb az unios padba megint,mikozben frocsog a nyala folyamatosan a sok kamuzastol.:)) Megerdemlik az angolok,h szetesik a Kiralysaguk. :)) Koszonheto a popsi illibsi hazugoknak.Ezt akartak,hat majd megkapjak. :)) Meglesz a brexit is.De csak az angoloknak. :))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html