Már 9 jobboldai párt tessékelné ki az Európai Néppártból a Fideszt

A görög Új Demokrácia párt is csatlakozott azokhoz, akik a Fidesz kizárását indítványozzák az Európai Néppártból. Az Új Demokrácia elnöke ezt pénteken egy üzleti fórumon jelentette be - vette észre a 444.hu.
Szepesi Anita, 2019. március 1. péntek, 21:49
Fotó: AFP

A jobboldali pártszövetség vezetői egyhangúlag minősítették hazugnak és kártékonynak a néppárti bizottsági elnököt, Jean-Claude Junkert is támadó kormányzati plakátkampányt. Az új Demokráciával pedig immár 9-re nőtt azon pártok száma, akik kérik a Fidesz kizárását - derül ki a portál cikkéből.

A kizárást kezdeményező pártok a következők:

a flamand kereszténydemokraták (CD&V),
a vallon konzervatív Humanista Demokratikus Centrum (CDH),
a luxemburgi Keresztényszociális Néppárt (CSV)
a finn Nemzeti Koalíciós Párt (Kokoomus)
a portugál Demokratikus és Szociális Centrum-Néppárt (CDS-PP)
a holland Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA)
a svéd Kereszténydemokraták (KD),
a svéd jobbközép Mérsékelt Párt (M)
és a görög Új Demokrácia (ND)

A kérés napirendre vételéhez 5 országból 7 párt kezdeményezése szüksége, de az eljárás lefolytatásáról a párt vezetése dönthet.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

rotaryfun, 2019.03.03 08:15

Szemétnek szemétdombon a helye.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Józsi1111, 2019.03.02 21:24

@OV: szombat 10:43!
Kicsit jobban ügyelhetnél a fogalmazásra és a fogalomhasználatra.
"egyetlen egy értékrendjét se vallja! "
Az értékrend az értékek sora (rendje).
Tehát: < a Néppárt értékrendjének egyetlen elemét se>
Másrészt vallani ugyan vallja őket, csak egyetlen elemét sem cselekszi.
Vagy nem arra gondoltál, hogy megsérti az adott értékeket?
"mélységesen ETIKÁTLAN az a neveltetés-és szocializáció, amivel Orbánt a szülei nevelték: "
Amit írtál az azt jelenti, hogy a nevelés során nem jártak el etikusan vagyis etikátlanságokat követtek el, becsapták, félrevezették a szegény gyereket.
De te azt akartad írni, hogy a nevelés eredménye vagyis Viktorka lett etikátlan.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2019.03.02 18:04

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zana, 2019.03.02 17:45

Le kell szedniük rágalmazó plakátjaikat, Kovács ezt úgy magyarázza, hogy amúgy is csak eddig maradtak volna.
Be tudnak ezek kakálni, ha egy kicsit erélyesebben rájuk szólnak.....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Der_Zahnarzt, 2019.03.02 15:52

@zana: "akinek apja párttitkár volt"

Az egy dolog, a szüleiért nem lehet elítélni senkit. De Orbán maga KISZ-titkár volt, majd véresszájú balliberált sorosbérenc, aki többek között kivonult a parlamenti Trianon-megemlékezésről. Féleszű hülyenyugger szavazói persze már nem "emlékeznek" erre, vagy nem akarnak...

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html