Eurószázmilliós számlák miatt magyarázkodhat von der Leyen

Több mint 150 millió eurót költött külső tanácsadókra a német védelmi minisztérium az idei első fél évben, amikor még az Európai Bizottság megválasztott elnöke, Ursula von der Leyen volt a tárca vezetője.
Szabó Dániel, 2019. augusztus 8. csütörtök, 10:52
Fotó: Getty Images - Omer Messinger.

A védelmi minisztérium hat hónap alatt 154 millió eurót (50,8 milliárd forint) fordított külső szakértők szolgáltatásaira - írja az MTI az ARD országos köztelevízióban csütörtökön ismertetett kormányzati kimutatásra hivatkozva.

Korábbi időszakokból származó összehasonlító adatok nincsenek, mert nem volt egységes módszertan a statisztika elkészítéséhez, de az tudható, hogy a többi szövetségi minisztériumnál az idei első fél évben 178 millió eurót tett ki a külső tanácsadói szerződések költsége, vagyis a védelmi tárca egyedül majdnem annyi közpénzt fordított erre a célra, mint a többi 13 minisztérium együttvéve.

A Baloldal (Die Linke) nevű ellenzéki párt egy parlamenti (Bundestag-) képviselőjének írásbeli kérdésére összeállított kimutatásról a tárca szóvivője az ARD-nek elmondta, hogy a tanácsadók bevonására főként a hadsereg (Bundeswehr) modernizálásának a digitalizációval és a kibervédelemmel összefüggő feladatai miatt volt szükség. Így a legtöbb kiadás - nagyjából 110 millió euró - a Bundeswehr informatikai hátterével foglalkozó szervezeti egységénél adódott.

A 2013-tól idén júliusig - európai bizottsági elnökké választásáig - Ursula von der Leyen által vezetett minisztériumot évek óta érik bírálatok a külső tanácsadói szerződések miatt. A szövetségi számvevőszék egy tavalyi jelentésében kifogásolta, hogy számos megbízást pályázat nélkül ítéltek oda. A számvevőszék feltárt arra utaló adatokat is, hogy minisztériumi alkalmazottak közeli kapcsolatot ápoltak tanácsadói megbízáshoz jutott külső szakértőkkel. Az érintett szerződéseket 2015-ben és 2016-ban kötötték, összértékük megközelíti a 200 millió eurót. A Bundestag az idén tavasszal bizottságot hozott létre az ügy kivizsgálására.

A minisztériumban megszívlelték a bírálatokat, új szabályokat vezettek be, és egy külön osztályt is létrehoztak a külső szakértői szerződésekkel kapcsolatos ügyek kezelésére - emelte ki a szóvivő az ARD-nek, hozzátéve, hogy felvilágosító és "érzékenyítő" képzéseket is tartottak katonáknak és minisztériumi alkalmazottaknak.

Ez mind nagyon helyes, az új adatok mégis "ámulatba ejtőek", azt jelzik, hogy a Bundestag vizsgálata ellenére minden ugyanúgy megy tovább a tárcánál, mint eddig - mondta Marie-Agnes Strack, az ellenzéki liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) frakciójának védelempolitikai szóvivője.

Ursula von der Leyent választották az Európai Bizottság leendő elnökének, legnagyobb támogatója pedig a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor és a V4-es országok vezetői voltak. Múlt héten találkozott is a két politikus, az egyeztetés után pedig a magyar kormányfő dicsérte a vezetőt. "Szenvedélyes meggyőződése, hogy az Európai Uniónak fenn kell maradnia, ezért ösztönszerűen utasít el minden olyan ügyet, amely távolítja egymástól a tagállamokat" - mondta róla Orbán, aki méltatta amiatt is, hogy hétgyerekes családanya a korábbi védelmi miniszter.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Darabont1453, 2019.08.09 10:43

Jól kezdi ez is a működését, illetve még el sem kezdte, mert csak októbertől kapja meg a hatalmat.
Nem véletlenül választották. Egy gyengekezű figura aki ráadásul kétes politikai múlttal bír megfelel mindenkinek, mert könnyű sakkban tartani, Macron ügyesen keverte a kártyákat. Ő ajánlotta és a németek elfogadták, hiszen német. A franciák meg megszerezték a számukra legfontosabb Központi Bankot. Macron nyúlnyál gyereknek tűnik, de nem az...
Ezért nem lehetett a dán csaj....mert az erős jellemű és elvhű. Nekiment a német és francia multiknak is amikor versenyjogi biztos volt, ő fúrta meg a Siemens-Alstom fúziót is...

És ezért jó a mostani a vajdának is.....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html