Nem fullad még ki az amerikai ingatlanpiac

Elsősorban a lakóingatlanpiac szempontjából fontos amerikai jelzáloghitelek kamata csökkent a héten, azt követően, hogy a megelőző héten jelentősen, az idén legnagyobb mértékben emelkedett - írja az MTI.
Szabó Dániel, 2019. szeptember 29. vasárnap, 11:39
Fotó: Getty Images

Az amerikai jelzálogkölcsönzést finanszírozó országos intézmény, a Freddie Mac azt közölte, hogy a 30 éves jelzáloghitel kamata 3,64 százalékra csökkent az egy héttel korábbi 3,73 százalékról, amikor közel egy éve a legnagyobb mértékben, 13 bázisponttal emelkedett a megelőző héthez képest.

Egy éve lényegesen magasabban, 4,72 százalékon állt a 30 éves jelzáloghitel kamata.

A héten a 15 éves jelzáloghitel kamata 3,16 százalékra süllyedt az egy héttel korábbi 3,21 százalékról, és jelenleg jóval alacsonyabb az egy évvel ezelőtti 4,16 százaléknál.

Idén eddig a 30 éves jelzáloghitel kamata átlagosan 4,20 százalék volt a tavalyi 4,54 százalék után.

A lakáspiac a hitelkamatok alakulására legérzékenyebben reagáló szektor. A múlt héten közzétett adatok szerint augusztusban több mint 12 éves csúcsra szökött fel a kiadott építési engedélyek és a megkezdett építkezések száma.

A Freddie Mac arra számít, hogy a kedvező hitelkamatok és az erős munkaerőpiaci helyzet eredményeként az ingatlanpiac az idén és jövőre is szerény mértékben emelkedhet.

HOZZÁSZÓLÁSOK