Útban a szakadék felé kéz a kézben a kormány és az ellenzék

Nem került közelebb az USA az úgynevezett költségvetési szakadék elkerüléséhez a republikánus ellenzék ellenajánlatával, amelyben - szemben az Obama-adminisztráció jelentős adóemelésivel - főként kiadáscsökkentéssel igyekeznének javítani a büdzsé egyensúlyát.
NAPI, 2012. december 4. kedd, 10:28
Fotó: Napi.hu

Az amerikai képviselőház republikánus többsége 2,2 ezer milliárd dolláros ellenajánlattal állt elő Barack Obama elnök hét végi 1,6 ezer milliárdos javaslatára válaszul, feleannyi adóemelést javasolva, mint az elnök és elutasítva a leggazdagabbak jövedelemadójának emelését - írta az AP. A következő tíz évre vonatkozó elképzelés szerint növelnék a részvételi korhatárt az idősek állami egészségügyi programjában és mérsékelnék a szociális programok juttatásainak a megélhetési költségek növekedését követő emelését. Az adóbevételek 800 milliárdos bővítését közelebbről meg nem határozott kedvezmények elvételével oldanák meg.

A Fehér Ház kapásból elutasította a javaslatot, mondván: az elnök nem ír alá olyan megállapodást, amely nem szünteti meg a legmagasabb keresetűek még Bush-elnök idején bevezetett adócsökkentését. Hajlandók megkockáztatni, hogy a patthelyzet az év végéig nem jön létre az egyezség, azaz január 1-jén hatályba lépnek a korábban elhatározott adóemelések és bevételnövelések, köztük a közepes keresetűek adókedvezményének eltörlése. Ez szakértők szerint olyan jelentős forrást vonna ki a gazdaságból, ami recesszióhoz vezetne.

Az elnök 1,6 ezer milliárdos, szintén tíz évre vonatkozó javaslata alig érintette a Medicare-t és a szociális kiadásokat - a túl sok adóemelés miatt Obama ajánlata az ellenzéknek volt elfogadhatatlan. A kompromisszum lehetőségére utal, hogy az elnök környezetéből jelezték: nem akarják a korábbi szintre felemelni a jómódúak személyi jövedelemadóját. A Bush-féle csökkentés előtt, Bill Clinton idején 39,6 százalék volt a felső szja-kulcs.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Vote, 2012.12.04 11:34

Az még mindig kevés a boldogsághoz.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html