Az utolsó pillanatban Trump elnöksége megkapta a végső döfést

A szövetségi fellebbviteli bíróság megsemmisítette a Trump-adminisztráció szénerőművek helyzetbe hozását és tartását biztosító jogszabályát, és azt nem fogadta el a tiszta energiával kapcsolatos terv pótlásaként. A szénerőművek korának ezzel az Egyesült Államokban is vége.
Szabó M. István, 2021. január 20. szerda, 14:33
Fotó: Getty Images

Az amerikai fellebbviteli bíróság a District of Columbia Circuit arra utasította az Amerikai Környezetvédelmi Ügynökséget (United States Environmental Protection Agency; US EPA), hogy írjon új szabályozási megközelítést a tiszta energia tervezethez - adta hírül az elsők között az E&E News. A döntés megrendítő erejű ütést jelent a US EPA számára, mely Trump elnöksége idején éveken át azért tett extra erőfeszítéseket, hogy az iparnak és az energiaszektornak ne kelljen túl szigorúan vennie az üvegházhatást okozó gázok szigorúbb kibocsátásáról szóló szabályokat.

A bíróság megállapította, hogy a tavaly nyáron elfogadott, úgynevezett megfizethető tiszta energia szabály (ACE) "a törvény téves értelmezésén alapult", illetve azt is,  hogy a US EPA "alapvetően" tévesen értelmezte a törvényt ".  "A kérdés ebben az esetben az, hogy a környezetvédelmi ügynökség jogszerűen járt-e el a 2019-es ACE elfogadásakor, amely az erőművek üvegházhatású gázok kibocsátásának szabályozásának eszköze" - áll az indoklásban.

A hivatkozott, tavaly is megrökönyödést kiváltó rendelet élesen eltért a még az Obama-adminisztráció alatt, 2015-ben elfogadott Tiszta Energia Tervtől, mely azt a rendszerszintű megközelítést alkalmazta, hogy az alacsonyabb károsanyag-kibocsátású energiahordozókat kell előnyben részesíteni, és a szén-dioxid-kereskedelem használatát a szövetségi államoknak a kibocsátási céljainak teljesítésére kell fordítaniuk. (A TET célja öt éve az volt, hogy 2030-ra 32 százalékkal csökkentse az ország erőművei által kibocsátott káros anyagok mértékét - a 2005-ös szinthez képest.)

Justin Walker bíró kilenc órás vitát követően hozta meg a döntését, mely kimondja, hogy az üvegházhatást okozó gázok csökkentésének nem az egyetlen megengedett módja az, hogy az egyes létesítményekre alkalmazott technológiát utólagos átalakításnak vessék alá. Vagyis: nem felújítani kell a szénerőműveket, hanem kisebb kibocsátású, más technológiájú erőművekre cserélni.

A Renewable Energy World Julie McNamarát idézi; a 29 szövetségi állam környezetvédelmi csoportjaiból álló hálózat, az Environment America kampányigazgatója a döntést követően így nyilatkozott:

"A Dirty Power Plan [mely 2019 nyarától lehetővé tette az államok számára, hogy eldöntsék: korlátozzák-e az erőművek szennyezését - a szerk.] kezdettől fogva egyértelműen katasztrofális és téves elképzelés volt. Ezt az értékelést a bíróság döntése is megerősíti. Reméljük, hogy amint a Trump-adminisztráció távozik a hivatalából, ez a bírósági döntés egy sokkal szebb jövőt hoz majd el. Itt az ideje, hogy az Egyesült Államokban a környezet és egészség ismét a középpontba kerüljön. Az erőművek szuper szennyezők, de az EPA most már nem adhat nekik szabad utat. A klímaváltozás legsúlyosabb következményeinek elkerülése érdekében a lehető leggyorsabban át kell térnünk a tiszta energiára. Ez az ítélet egy nagy lépés a helyes irányba... "

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Ballada, 2021.01.21 15:19

@totyika: "Kérlek ne téveszd össze a baloldaliságot. Az ellenzékben csak néhány baloldali párt van"
Schiffer baloldalinak vallja magát.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Ballada, 2021.01.21 15:17

@antitroll: "A legnagyobb baj, hogy semmi köze a cikkhez."
Persze, hogy nem tartozik a tárgyhoz egy pozitív megjegyzés, hisz rombolja a fő gonosz mantrát.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Ballada, 2021.01.21 15:16

@villam64: "A hivatkozásod a fidesz álhírgyára. "
Egy facebúk posztra mutató cikk persze hogy álhír, de csak egy agykárosultnak
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Jozsi3333, 2021.01.21 01:17

@Remete53:
Rosszul értelmezted @dakujeme-et.
@a4 kommentjével eggütt kell értelmezni!
Ha Trump puccsot kisérelne meg, akkor annak méreginjektció lenne a következménye.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

antitroll, 2021.01.20 22:15

@villam64:
A legnagyobb baj, hogy semmi köze a cikkhez.
Szóval csak bebüfögte...
Nagy az elkeseredés, nnnna!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html