Az Eurostat friss összesítése szerint 2017-ben négy európai polgárból mindössze egy (az emberek 27 százaléka) fogyasztott legalább kétszer gyümölcsöt egy nap. További 37 százalékuk naponta legalább egyszer betolt valamilyen gyümölcsöt és 36 százalék azok aránya, akik vagy ennél kevesebbszer ettek gyümölcsöt vagy egy átlagos hetükön egyáltalán nem fogyasztottak ilyen ennivalót.

A zöldségek terén kissé más a helyzet. A statisztikusok azt találták, hogy az európai lakosság 23 százaléka eszik naponta legalább kétszer valamilyen zöldségfélét, míg 40 százalékuk fogyaszt legalább egyszer egy nap zöldséget.

A gyümölcsfogyasztásban az olaszok járnak az élen: 85 százalékuk naponta legalább egyszer betol valamilyen gyümölcsöt. A második helyen Portugália áll 81 százalékos aránnyal. A lista végén kevesebb mint 40 százalékkal, Bulgária, Lettország és Litvánia kullog, ám Magyarország csak azért tudta elkerülni ezt a szégyenpadot, mert a magyarok éppen 40 százaléka eszik naponta valamilyen gyümölcsöt.

Eurostat

Ami a zöldséget illeti, ezt a meccset Belgium és Írország nyerte: ezekben az emberek 84-84 százaléka fogyaszt legalább napi rendszerességgel zöldséget. Miközben a legtöbb uniós tagországban 50 és 80 százalék közé esik ez az arány, nyugodtan mondhatjuk, hogy Magyarország 30 százalékos arányával, amivel az utolsó helyen áll, elesett.

Az utolsó előtti románok ugyanis több mint tíz százalékkal (41 százalék) teljesítettek jobban. Bulgáriában 45, Szlovákiában 52, Horvátországban 54, Lengyelországban 61 százalék a naponta zöldséget fogyasztók aránya.

Eurostat