A Volkswagen AG 4,46 milliárd euróért megvásárolja a Porsche SE 50,1 százalékos tulajdonrészét, amivel a versenyautó-gyártó teljesen a tulajdonába kerül. Ezzel hétéves folyamat végére tesznek pontot, amelyben a felek kölcsönösen rá akartak tenyerelni a másikra - emlékeztetett a Bloomberg. A VW azt követően lépte meg a szakmai körökben régóta várt felvásárlást, miután megegyezett annak feltételeiről az adóhatósággal.

A készpénzes vételár legnagyobb részét, 3,88 milliárd eurót a Porsche piaci értéke alapján számolták ki, emellett figyelembe vették azt az összeget, amelyet a Porsche holding kapott volna osztalékként, illetve a szinergiák kihasználásától vált évi 320 millió eurós megtakarítás felét. Az egyezség nyomán létrejön a - szintén idén a VW-hez került - olasz Ducati motorkerékpár-gyártótól a tömegautó-márkákon, illetve az Audin és a Porschén át a MAN és a Scania kamionokig terjedő járműipari óriáskonszern, amelyről a német cég vezetése régóta álmodott.

Nagy német behemót

A VW részvényei 2012-ben eddig 11 százalékkal, 57,2 milliárd euróra erősödtek, a Porsche 1,5 százalékos plusz nyomán 12,8 milliárd eurót ér. A versenyautó-gyártó még mindig nyögi 2005-ben indított felvásárlási kísérlete terheit: 10 milliárd euró tartozást halmozott fel a VW megszerzése tett lépései miatt, amíg a pénzügy válság el nem vágta az olcsó hitelforrásokat.

Ennek eredményeként a Piech-Porsche család még mindig birtokolja a VW törzsrészvényeinek 50,7 százalékát, ami azonban elemzők szerint a jelenlegi helyzetben nem baj, sőt erősíti a céget. Christoph Stürmer, az IHS Automotive tanácsadó cég szakértője szerint Porschéék részvétele az irányításban megváltoztatta a Volkswagen cégkultúráját, sokkal erősebbé és hosszú távra orientálttá tette a vállalatot. Ezzel nyilván a nevezetes autóplatform-megosztásra utalt, azaz arra, hogy azonos technológiára épülő, de a Seattól a VW-n át a Skodáig különböző márkák alatt kínált, különböző piacokra szánt autókat gyártanak.

Süllyed a mocsárban a déli szomszéd

Enyhén szólva nem ilyen rózsás a helyzet a Fiatnál. Sergio Machionne vezérigazgató azzal rontotta az 500L modell bemutatkozása alkalmából tartott ünnepséget, hogy bejelentette: további engedményeket kell tenniük az alkalmazottaknak, ha el akarják kerülni egy újabb olaszországi Fiat-üzem bezárását - jelentette a Financial Times. A cégvezető arra számít, hogy Európában még két-három évig csak 1,4 millió autót tudnak eladni évente, ami azt jelenti, hogy legalább egy üzem kapacitása felesleges.

Ezt részben ellensúlyozhatja, hogy az olasz autógyártó a Chryslernek is termel - miután az amerikai partner üzemeit leköti az erős hazai kereslet -, ám szakértők szerint az olasz bázisok csak termelési képességük 53 százalékát használják ki, ami a legrosszabb arány az európai autógyártók összehasonlításában. A Cassinóban lévő gyár esélyes lehet a bezárásra, ugyanis munkásai egyelőre nem szavaztak a költségcsökkentési intézkedésekről.