A román gázcég megvette a moldovait

A román gázvezeték-hálózatot kezelő Transgaz megvásárolta a Moldovai Köztársaság azonos tevékenységet folytató vállalatát, a Vestmoldtransgazt - jelentette be kedden Pavel Filip moldovai kormányfő.
Szász Péter, 2018. február 27. kedd, 17:41

A moldáv miniszterelnök hivatalában fogadta Viorica Dancila román kormányfőt. Közös sajtótájékoztatójukon Filip közölte: a moldovai hatóságok az Eurotransgazt - amelynek egyedüli részvényese a román Transgaz - hirdették ki a moldovai állami vállalat privatizációs eljárásának nyerteseként.

A moldovai vállalat magánosítását 180 millió moldáv lejért (9 millió euró) hirdették meg, és feltételként szabták meg a befektetőnek, hogy a következő két évben 93 millió eurót költsön beruházásokra, ami körülbelül azonos a romániai Iasi és a moldovai Ungheni gázvezetéknek a moldáv fővárosig, Chisinauig való kibővítési költségével.

Filip megállapította: Románia ezzel a lépéssel is bizonyította, hogy komolyak a szándékai Moldova energiabiztonságának megteremtését illetően. (Lopják a gázt az oroszok?)

Gazdasági elemzők szerint a Vestmoldtransgaz privatizációját azzal a céllal indították el a moldovai hatóságok, hogy felgyorsítsák a Iasi-Ungheni gázvezeték kibővítését Chisinauig.

A Iasi-Ungheni gázvezetéket 2014 nyarán avatták fel a román és a moldáv hatóságok, de még mindig nem működik teljes kapacitással.

A kép forrása: Shutterstock

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

laci_52, 2018.02.28 00:24

Vegyük már észre, hogy Moldovában is jórészt románok élnek, a gazdasági és politikai kapcsolatok javítása a román kormány érdeke, mert hosszútávon a két ország egyesítését szeretnék elérni(ahogyan a két világháború között volt: Besszarábia Romániához tartozott, de utóbb a Szovjetúnió elvette tőle). Ma már ezt az egyesítést nem lesz könnyű keresztülvinni...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html