Befagyasztották a pénzmosási ügybe keveredett lett bank kifizetéseit

Az Európai Központi Bank (ECB) azonnali hatállyal befagyasztotta a pénzmosási botrányba keveredett lett ABLV-bank kifizetéseit.
Szepesi Anita, 2018. február 19. hétfő, 10:21

Az ECB azzal indokolta a fizetési moratóriumot, hogy az utóbbi napokban jelentősen romlott a bank pénzügyi helyzete.  Az amerikai pénzügyminisztérium a múlt héten azzal vádolta meg Lettország harmadik legnagyobb bankját, hogy közreműködött abban, hogy ügyfelei kijátsszák az ENSZ Észak-Korea elleni szankcióit, továbbá kapcsolata van Észak-Korea fegyverfejlesztési programjával - írta az MTI.

Az ECB először élt a 2014-ben ráruházott euróövezeti bankfelügyeleti jogával.

Az ABLV mérlegfőösszege a múlt év utolsó negyedében mintegy 3,6 milliárd euró volt. A lett FCMC bankfelügyelet a múlt hét végén kibocsátott közleményében még azt állította, hogy az ABLV tőke- és likviditási helyzete jó.

Ez néhány napon belül már a második botrány a lett bankrendszerben. A lett korrupció elleni hivatal (KNAB) szombaton letartóztatta Ilmars Rimsevicset, a lett központi bank elnökét, aki az ECB kormányzó tanácsának is tagja. A BNS balti hírügynökség szerint hét órán át tartott a szombat este elfogott Rimsevics - aki 2001-ben került a jegybank élére - kihallgatása. Eközben irodájában és otthonában is házkutatást tartottak.

A múlt héten a lett bankszektorral kapcsolatban az amerikai pénzügyminisztérium fogalmazott meg súlyos vádakat. Washington szerint ugyanis Lettország harmadik legnagyobb bankja, az ABLV intézményesítette a pénzmosást. Az érintett bank szerint viszont az amerikai pénzügyi tárca alaptalan és félrevezető információkra hivatkozott.

Képünkön az Európai Központi Bank frankfurti épülete(ECB)

HOZZÁSZÓLÁSOK