A Reuters hírügynökségnek az Alitaliában és az Air Berlinben is részesedéssel bíró Etihad légitársaság megerősítette az elbocsátásról szóló értesülést, ugyanakkor nem közölt adatot, hogy 26 ezer munkavállalójából mennyit küld el.

A 103 ezer embert foglalkoztató, dubaji székhelyű és Budapestet napi járattal kiszolgáló Emirates légitársaság a szeptember 30-án zárult első pénzügyi félévben 75 százalékos profitcsökkenésről számolt be az előző évihez képest. Később közölte, hogy több afrikai útvonalát is szüneteltetni fogja.

Tim Clark, a légitársaság vezérigazgatója azt mondta, világszerte nehéz lett a kereskedelmi helyzet. Ezt támasztja alá a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) legutóbbi profit-előrejelzése is. Ebben az áll, hogy a közel-keleti légitársaságok az idei 900 millió dolláros összesített adózott eredmény után jövőre mindössze 300 milliós kumulált eredménnyel számolhatnak.

Az öböl-menti légitársaságok számára kiemelten fontos kelet-nyugati forgalom az utóbbi időben visszaszorult főként az Európát sújtó terrortámadások, illetve a prémium szolgáltatok iránt kereslet mérséklődése miatt. Ezért a korábbi kétszámjegyű kapacitásbővítést a légitársaságok 2017-re jelentősen visszafogták: az Etihad 5, az Emirates 7,6 százalékkal növeli csak a kapacitást. A harmadik nagy fuvarozó, a Qatar Airways 10,2 százalékos bővítést tervezett be - derül ki az elemzéseket készítő CAPA adatsoraiból.