Ez nagyot fog szólni: meglepetésre készülnek az oroszok

A világ egyik leghíresebb fegyvere, a Kalasnyikov gyártója üzleti villámháborúba indul Ázsia csendes-óceáni térségében.
Barabás T. János, 2015. november 4. szerda, 19:13
Fotó: Reuters

Az ikonikus orosz gépkarabély, a Kalasnyikov eladásainak megkétszerezését tervezi Ázsia csendes-óceániai országaiban - közölte Alekszej Krivorucsko, a vállalat vezérigazgatója. A konkrét adatok üzleti titkot képeznek, de annyit elárult, hogy az idei év első kilenc hónapjában a cég polgári fegyverszállításainak értéke az előző teljes évinek csaknem kilencszeresére emelkedett a most célul kitűzött piacon, és megkétszerezik a szerződéseik számát.

A Kalasnyikov rákényszerül erre a nyitásra, mivel a nyugati szankciók miatt elvesztette európai és amerikai piacait. Ebből különösen az utóbbi volt fájó, ugyanis a legjobb úton volt afelé, hogy évi 200 ezerre emelje az USA-ba irányuló exportját és gyáralapításra is készült a Kalashnikov Concern 2013-as megalakulása után. Annak két gyára közül az egyik ugyan az előző évben csődbe ment, de a fúzió olyan sikeresen állította talpra, hogy 2014-ben már 28 százalékkal, 45 millió dollárra növelte nyereségét.

A Kalasnyikovok ott vannak a világ valamennyi fegyveres konfliktusában, de egyes állításokkal ellentétben nem Moszkva árasztotta el velük a világot, sőt még csak nem is a Szovjetunió szétesése. A volt ENSZ szakértőkből álló Conflict Armament Research kutatói megállapították, hogy például az Afrikát elöntő fegyvertömeg Kínából, Iránból és Szudánból érkezett. Hatalmas mennyiség készül illegálisan, de a licenc alapján gyártottak és a hivatalosan megvásároltak is rejtélyes utakat képesek bejárni. Az amerikai hadsereg az iraki biztonsági erők felfegyverzésére darabját 60 dollárért vette Jordániától, magánvállalkozók 350 ezer AK-47-est vásároltak Bagdadnak Szerbiában és Boszniában. Az iraki kormánymegrendelésre szállított 110 ezer Kalasnyikov viszont egyszerűen eltűnt.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

tesztelek69, 2015.11.05 14:22

@tesztelek69: Kötözködők kedvéért: amit elrontottam, az utolsó sor GÉPkarabélylőszerre vonatkozik. Illetve a lőszerméreteknél hüvelyhossz van megadva, a teljes lőszer hosszabb a lövedék miatt.
Karabély = rövidebb csövű puska, de puskalőszert tüzel.
Gépkarabély = automata módban is üzemelő karabély, már átmeneti lőszert tüzel.
Ami a lőszerméretekből kiderül, hogy a pisztolylőszer tömzsi, rövidtávra hatásos, míg a puskalőszer karcsú, sok lőporral nagy távolságban, nem ritkán km fölött is célzott lövésre tesz képessé, az átmeneti lőszer pedig a modern háborúkban szükséges, max. párszáz méter távolságban levő ellen leküzdésére alkalmas. Modernkori probléma a testpáncélok fejlődése, a kaliber általános csökkentése után (7,62->5,56 v. 5,45mm) újra nagyobb átütőerőre van szükség katonáéknál...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tesztelek69, 2015.11.05 12:53

Megjegyzendő, hogy a gépkarabély nem puskalőszert tüzel, hanem átmeneti vagy gépkarabélytöltényt.
Lőszertipus méretek kaliberben (inch alapú káosz) illetve X*Y mm-ben adhatóak meg, ahol X átmérő, Y hossz.
Pisztolylőszerek általában 5,6..11,43mm átmérő * 10..33mm hossz körüli tartományba tartoznak.
Puskalőszerek általában 7,62mm átmérő * 51..63mm hossz tartományba tartoznak.
Karabélylőszerek általában 5,45..7,62mm átmérő * 39..45mm hossz tartományba tartoznak.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Rodent, 2015.11.05 06:09

@Pluralpista: Szegeny hulye, minden nap leegeted magad es meg masokat tartasz ostobanak :D

Te vagy a napi bohoca. Szegeny hunortitol vetted el ezt a cimet :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Pluralista, 2015.11.04 21:36

@Rosszkutya: Köszönöm a jótanácsaidat, de veled ellentétben van társaságom, egzisztenciám, sőt, még ékezetes billentyűzetem is.

Ha ha ha

(De bevallom, hogy ezzel együtt a legjobb szórakozásom a korlátolt ostobák bosszantása, ami a te esetedben sikerült is.
Ha ha ha)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

megalodon, 2015.11.04 21:04

@Pluralista: Pontosan vadászfegyvernek és sportlövészetre a lényeg, hogy a polgári változat nem lő sorozatot csak félautomata azaz egy ravaszhúzás = 1 lövés... Saiga néven Te is vehettél volna otthonra legálisan 1 év sportlövő multtal engedélyre most be kell érned az amd vel vagy a samopallal (szintén egyeslövésre átalakítva de az is átviszi a házfalat )
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html