Hol tartanak a női vállalkozók Magyarországon?

A fejlett országokban sokkal több forrás és lehetőség áll a nők rendelkezésére, ide értve a tőkét, a pénzügyi szolgáltatásokat és a felsőoktatási programokat is - derül ki a Mastercard női vállalkozói indexáből, amely idén második alkalommal vizsgálta a világ országainak női tulajdonú, vagy nők által vezetett vállalkozásait.
Domokos László, 2018. március 8. csütörtök, 16:59
Fotó: Reuters

A kutatás szerint az erős alappal induló, új női vállalkozások világszerte fejlődést mutatnak, mindezt annak ellenére, hogy jelentős akadályokkal kell megküzdeniük, amelyeket a nemi alapú hátrányos megkülönböztetés állít eléjük a különböző társadalmakban.

A Mastercard elemzése összesen 5 régióban, Ázsiában, Európában, Amerikában, a Közel - Keleten és Észak - Afrikában, ezeken belül pedig 57 országban követi a női vállalkozások fejlődését és eredményeit.

Magyarország az összesített index 41. helyén végzett. Ez az eredmény több alpontszámból áll össze, ezekben pedig felemás eredményeket jeleznek a magyar mutatók. A női vállalkozások aránya hazánkban 28,1 százalék, vagyis szinte minden harmadik üzlet tulajdonosa vagy vezetője nő. E mellett sok női vezető is van a vállalkozások élén. A női tulajdonú vagy nők által vezetett vállalkozások magas arányának köszönhetően ebben a tekintetben a 12. helyen szerepelünk világviszonylatban.

Ám nem ennyire jó a helyzet aszerint, hogy a nők a férfiakhoz képest mennyire könnyen jutnak pénzügyi támogatáshoz, mennyi megtakarításuk van, vagy segítik-e őket vállalkozói programok. Itt Magyarország a 43. helyen áll a listában.

Ez a top-10
HelyezésOrszágPont
1.Új-Zéland74,2
2.Svédország71,3
3.Kanada70,9
4.Egyesült Államok70,8
5.Szingapúr69,2
6.Portugália69,1
7.Ausztrália68,9
8.Belgium68,7
9.Fülöp-szigetek68,0
10.Egyesült Királyság67,9
Forrás: Mastercard

Az erős támogatói háttérrel rendelkező fejlett országokban is tetten érhető a nők hátrányos megkülönböztetése. Új-Zélandon például a társadalom kevéssé elfogadó a női vállalkozókkal szemben, akik ennek ellenére az Index első helyéig emelték az országot immáron második éve.

A kutatás szerint a vállalkozók lehetőségei nem feltétlenül vannak összefüggésben az adott ország gazdasági fejlettségével. Az olyan fejlődő országok, mint Ghána (46,4 százalék), mely egyike az Index új vizsgált országainak - Malawi és Nigéria mellett, vagy Uganda (33,8 százalék) és Vietnam (31,3) esetében magasabb a női vállalkozók aránya több fejlettebb országéhoz képest is. Ezen országokban a nők a szükségtől vezérelve vállalkoznak, őket a pénzügyi tőke és a támogató szolgáltatásokhoz való hozzáférés hiánya mellett a túlélés is ösztönzi.

HOZZÁSZÓLÁSOK