A vállalat kedden bejelentette, hogy nettó vesztesége az első fél évben 909 millió font volt, szemben a tavaly első félévi 954 millió fonttal.

A Trent 1000 és Trent 1000 Ten nevű továbbfejlesztett változata még sokáig gondot okozhat a konszernnek, a turbinalapátok korai elhasználódása miatt. A lapátokat a számított üzemidő előtt le kell cserélni és pótolni kell. A következő 3 évben az üzemben lévő hajtóművek karbantartása 100 millió font többletterhet jelent. A Rolls-Royce bővítette kapacitását, hogy csökkentse az érintett légitársaságoknál kieső üzemidőt.

A nehézségek már 2018-ban veszteségbe rántották a céget, de a problémák ellenére a vállalatnak sikerült jelentősen növelnie árbevételét és üzemi eredményét. Az árbevétel a múlt év első feléhez képest 7 százalékkal 7,35 milliárd fontra emelkedett, és a tavalyi 747 millió font veszteség után sikerült 203 millió font üzemi eredményt elérni. A cég készpénztermelő képessége a második fél évben elérheti a 700 millió fontot.