Irgalmatlan pénzt veszítenek a milliárdosok a koronavírus miatt

A világ ötszáz leggazdagabb emberének a vagyona mintegy 444 milliárd dollárral csökkent a világ tőzsdéin a héten, részben a koronavírus hatására bekövetkezett visszaesés miatt - írja az MTI.
Szabó Dániel, 2020. március 1. vasárnap, 11:31
Fotó: Getty Images

A New York-i tőzsde 30 vezető részvényének mozgását követő DJIA index például több mint 12 százalékkal esett a héten, ami a legnagyobb ötnapi csökkenés a 2008. évi pénzügyi válság óta.

A hét legnagyobb vesztese Jeff Bezos, az Amazon internetes áruház alapítója volt, vagyonának az értéke 11,9 milliárd dollárral esett. A múlt év végén Bezos vagyona 115 milliárd dollár volt a Bloomberg hírügynökség milliárdosokat rangsoroló listáján (Bloomberg Billionaires Index).

A lista összeállítói szerint a múlt év végén a világ ötszáz leggazdagabb emberének a vagyona 5900 milliárd dollárt ért, ami 25 százalékkal felülmúlta a 2018. évit.

A leggazdagabbak listájának a második helyén álló Bill Gates, a Microsoft szoftveróriás társalapítója vagyonának az értéke a héten 10 milliárd dollárral csökken. Bernard Arnault, a francia LVMH luxusipari társaság elnök-vezérigazgatójának a vagyona 9,1 milliárd dollárral, Elone Muské, a Tesla vezetőjének pedig 9 milliárd dollárral zuhant.

A listavezető vesztesek között van továbbá Warren Buffett, a Berkshire Hathaway főrészvényese és elnök-vezérigazgatója (-8,8 milliárd dollár), a spanyol Amancio Ortega, az Inditex, a világ legnagyobb ruházati kiskereskedelmi üzletláncának alapítója (-6,8 milliárd dollár), Mark Zuckerberg, a Facebook alapító-vezérigazgatója (-6,6 milliárd dollár), továbbá Larry Page (-6,4 milliárd dollár) és Sergey Brin (-6,2 milliárd dollár), a Google anyacége, az Alphabet két alapítója.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Darquan, 2020.03.02 12:38

@Bruce2000: új csíra szökkent szárba a bolsevizmus táptalaján. a kommunizmus csírája.
valójában veszélyes gyomnövény!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

nemhiszem, 2020.03.02 12:31

@Bruce2000: pont ezért te jobban rájuk vagy szorulva mint ők rájd. Ők a munkaadóid...
Ha neked nincs munkád éhenhalsz, ha ő veszít pár milliárdot milliomos lesz :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bruce2000, 2020.03.02 11:41

Egyáltalán nem sajnálom őket. Elég baj az, hogy néhány f**zkalapnak ennyi milliárd dollárja van. Ha 200 évig élnének, akkor sem tudnák elkölteni ezt a hatalmas vagyont. Különben meg van miből veszíteniük, rohadjanak meg. :P
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html