A milliárdosok még gazdagabbak lettek a koronaválság alatt

Elégedetten mutogathatnak a leggazdagabb emberek listáira az összeesküvés-elméletek hívei: a világ legtehetősebb milliárdosai még tovább növelték a vagyonukat. A magyarázat valójában az, hogy úgy változott az életmódunk, hogy az amúgy is sikeres techcégek még több pénzt termeltek.
Szabó Dániel, 2021. január 24. vasárnap, 09:04
Fotó: Getty Images

Míg 2020-ban a világon gazdasági válság robbant ki a koronavírus-járvány és lezárásai miatt, milliók veszítették el az állásukat és komplett szektorok - mint a turizmus és a vendéglátás - szakadtak be, de Bill Gates, Elon Musk, Jeff Bezos és Warren Buffett örülhettek, ha a bankszámlájukra néztek: tavaly még tovább nőtt a vagyonuk.

A legalacsonyabb növekedési arányt felmutató Bill Gates vagyona is 23 százalékkal nagyobb volt decemberben, mint márciusban. A lista rekordere, Elon Musk pedig egyenesen egy másik kategóriába ugrott a maga 524 százalékos vagyongyarapodásával, sőt: ő januárban időszakosan le is taszította Jeff Bezost az első helyről - írja a Telex.hu.

Valójában nem azonnal elkölthető vagyonuk nőtt ennyit, hanem cégeik részvényei, azok értéke ugrott meg a leginkább. Így a lista már árnyaltabb képet mutat: Bezos sikerét az Amazonnak köszönheti, amin a lezárások miatt megugrott a rendelések száma, Bill Gates a Microsoft-alapítója, aminek a home office tett jót. Elon Musk esetében pedig a Tesla tőzsdei ralija a titok nyitja, mivel a cég részvényei 700 százalékot drágultak 2020-ban.

A világ milliárdosainak vagyona 2020-ban 27 százalékkal lett nagyobb, miközben az alacsonyabb osztályokban rengetegen elveszítették a munkájukat vagy csődbe mentek - teszi hozzá a portál.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Ballada, 2021.01.24 11:26

Biden bácsi szponzorainak jól megy.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html