Akár 500 millió euróra is megbüntetheti az Európai Unió a cseh áramfejlesztő vállalatot "versenyellenes viselkedése" miatt, ezért ezt elkerülendő a CEZ úgy döntött, hogy egy, de valószínűbben két szénerőművét eladja. Ez 800 és1000 megawattnyi kapacitást jelent - írta a ceskapozice.cz. A piacok üdvözlik a lépést, amely nem mellesleg összhangban van a cég stratégiájával is, hogy igyekszik megszabadulni a nagy mennyiségű szén-dioxid kibocsátással járó áramfejlesztéstől. Ugyanakkor az EU, amely azzal vádolta a céget, hogy magához ragad minden áramfejlesztő kapacitást, eléri célját, mert erősíti a versenyt a cseh árampiacon.

Egyelőre csak két hazai cég közölte, hogy megvenné az erőműveket: a Czech Coal, Pavel Tykac tulajdona és az Energeticky a Prumyslovy Holding (EPH), amelynek tulajdonosa 40-40 százalékban Petr Kellner és a J&T, 20 százalék pedig a cégvezető Daniel Kretínskyé. Az eladó sorba került erőművek a Pocerady (1000 MW) és a Chvaletice (800 MW). A CEZ emellett más kombinációkra is hajlandó, például több kisebb üzem eladására. Az elemzők szerint az uniós eljárás leállításának eléréséhez legkésőbb 2013 utolsó negyedévéig végre kell hajtani az eladásokat. Nem tartják kizártnak, hogy a lengyel Gencos is érdeklődhet az erőművek iránt.

Ami az árat illeti, az elemzők úgy vélik, hogy a két említett üzemért legfeljebb 715 millió eurót kaphat a CEZ. Ennél valamivel többet ígért 15 éve először adott interjújában Tykac, a "szénbáró", aki közölte: biztos benne, hogy ő szerzi meg az erőműveket..

Az eladásra kiválasztásnál fontos szerepet játszott a CEZ új stratégiája, amelynek értelmében csak a bányái közelében levő szénerőműveket tartja meg, és azok korszerűsítésére és fejlesztésére fordít jelentős összeget.